Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emlékév jegyében

Harag György-emlékévet hirdetett 2020-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). Az egyik leg­elismertebb magyar színházi rendezőre könyvbemutatók, filmvetítés és diákszínjátszó-fesztivál mellett egy rangos életmű-kiállítással is megemlékeztek, Sepsiszentgyörgyön a tárlatot május 10-én 17 órától nyitják meg a Tamási Áron Színház előcsarnokában.

Hirdetés
Hirdetés

Harag György (Margitta, 1925. június 4. – Marosvásárhely, 1985. július 10.) erdélyi színházrendező és színész az 1962 utáni marosvásárhelyi és romániai színjátszás meghatározó egyénisége. Magyar és román társulatokkal egyaránt dolgozott, emellett külföldi felkéréseknek is eleget tett.1975-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője volt. Magyarországon a Gyulai Várszínházban, a Győri Kisfaludy Színházban, valamint Budapesten a Vígszínházban és a Nemzetiben, Délvidéken pedig az Újvidéki Színházban és a Szabadkai Népszínházban rendezett.


A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Szatmárnémeti Északi Színház örökös tagjává avatta, az utóbbi intézmény magyar társulata 1993 óta Harag György nevét viseli. Harag György a sepsiszentgyörgyi színházban is rendezett: Guilherme Figueiredo A róka meg a szőlő című „hősi komédiáját” az 1961/62-es évadban állította színpadra.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük