Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy napon kétszer

Egy napon kétszer Kultúra

A nagy érdeklődésnek köszönhetően az előadók és a szervezők közösen úgy döntöttek, január 23-án, szerdán két szimfonikus hangversenyre kerül sor a Margaret Island és a Heureka Pop Orchestra előadásában a Tamási Áron Színház nagytermében. Az első koncert 19 órától, a ráadás pedig 21 órától lesz.

Erdélyben először Sepsiszentgyörgyön két alkalommal is közösen lép színpadra a Margaret Island és a Heureka Pop Orchestra. A szimfonikus koncert során a Margaret Island korábbi ismert dalaiból és a legfrissebb, harmadik albumuk szerzeményeiből kap egyedi válogatást a közönség.

Hirdetés
Hirdetés

A Margaret Island az egyik legsikeresebb zenekar a magyarországi és határon túli könnyű­zenei palettán. Az Eső című daluk 2016-os megjelenését követően hamar állandó színfoltjává váltak a klubéletnek és a rádiós toplistáknak. Olyan slágerek szerzői, mint Hóvirág, Veled minden vagy Legszebb szavak.

A 2018 szeptemberében kiadott harmadik nagylemezükön közreműködött JumoDaddy, Monkeyneck, Áron Andris ‘Apey’, valamint Hujber Szabolcs dalszövegíró és Kemény Zsófi slammer-költő, de helyet kapott egy Gerendás Péter–Bródy János-dalfeldolgozás is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük