Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dr. Borbáth Károlyra emlékeztek

Dr. Borbáth Károlyra emlékeztek Kultúra

Szerdán a vargyasi Dr. Borbáth Károly Általános Iskola diákserege, tanári kara, valamint számos helybéli lakos, köztük a község elöljárósága szép, felemelő ünnepség keretében emlékezett a vargyasi iskola névadójára, dr. Borbáth Károly tanárra, történészre, történeti kutatóra születésének 90. évfordulóján.

Hirdetés
Hirdetés

Az ünnepség a vargyasi unitárius templomban áhítattal kezdődött, majd a diákok verses-zenés műsorával és a nagy előd szellemiségét megidéző beszédekkel folytatódott. Ezt követően a megemlékezők az iskola udvarán megkoszorúzták dr. Borbáth Károly mellszobrát, végül a temetőbe is kivonultak, ahol sírjára virágokat és gyertyákat helyeztek.

Ilkei Árpád unitárius lelkész áhítatában dr. Borbáth Károly csendes, a magyar történeti igazságért szüntelenül munkálkodó életútjának rögös állomáshelyeit felsorolva beszélt a történész emberi nagyságáról, mindig példát mutató egyszerű emberi tartásáról, mely életút sajnálatosan korán, negyvenegy évvel ezelőtt, egy áprilisi napon hirtelen véget ért. Holott tudásával dr. Borbáth Károly még számos nemzedéknek állíthatott volna fel követendő mérföldkövet nemcsak emberiességből, de hazaszeretetből, alázatosságból és a felebaráti szeretet mindent felülmúló, szétáradó jóságából is.

A rá emlékezők – Fazakas Tünde iskolaigazgató és Imets Lajos polgármester – hasonlóképpen, mint szorgalmas, egyszerű, csendes embert említették a történészt, akit munkássága halhatatlanná tett, és aki bár nem ezt a sorsot érdemelte volna, e sors által mégis naggyá lett, olyanná, akinek nevét mindenkoron csak tisztelettel és szeretettel lehet említeni – hangzott el. A tanár úr sírján álló monumentális kopjafát eredetileg máshova készítette Máthé Ferenc Ilonka vargyasi faragómester – úgy kellett annak rendeltetését megváltoztatnia dr. Borbáth Károly váratlanul és máig tisztázatlan körülmények között 1980. április 20-án bekövetkezett halála miatt, amely mindenkit megdöbbentett.

Dr. Borbáth Károly életét alázat, tisztesség és becsület jellemezte – tudtuk meg róla a megemlékezésen –, az utcán például senki nem tudott előre köszönni neki. Egyszerű ember lévén anekdoták is fennmaradtak róla – jegyezte meg Andorkó Ferenc nyugalmazott vargyasi lelkipásztor –, ezek némelyike például ahhoz fűződik, hogy dr. Borbáth Károly nem egy esetben segített a mezőn dolgozó embereknek, akik csodálkoztak azon, hogy ő takarni vagy akár kaszálni is tudott.

Az 1931. január 13-án született nagybetűs Emberre szülőfaluja ma is szeretettel emlékezik. A sírján gyertyákat gyújtó kis diákkezek a bizonyítékai annak, hogy emlékét, tanításait ma is kegyelettel őrzi az utókor, és mint a megemlékezésen is elhangzott, míg emléke él, addig Borbáth tanár úr is itt lesz közöttünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 14., 14:17
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Gratulálok Szécsi Antalnak, hogy a tegnapi Székely Hírmondóban megjelentette azt az írást, ami gazdagabbá és teljesebbé teszi a Borbáth Károlyról őrzött tudásunkat, emlékeinket.
    Feleségem magyarázta, hogy amikor Nagyenyeden járt a Tanítóképzőbe – 1973-’78 között – BK volt a könyvtáros, s a diákoktól megkérdezte: hová való vagy? Amikor elmondta, hogy ő Vadasdról jött, akkor fölöttébb meglepődött, mert itteni neveket sorolt fel, akiket ismert, s mesélte a falu történetét… Később a bordosi Általános Iskolában találkoztam néhány oldalas gépiratával, amelyben a falu történetét ismertette a helyi Faliújságban.
    Nagyon remélem, hogy alkalom adódik a vargyasi sírhely megtekintésére és a szülőház felkeresésére.
    Székely Ferenc