Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Búcsús mise Nyujtódon

Búcsús mise Nyujtódon Kultúra

A környékbeli plébánosok, a nyujtódi hívek és vendégek részvételével zajlott a falu védőszentje, I. Szent László király búcsúünnepe. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődött a plébániatemplomban, főcelebránsa ft. Bara László meggyesfalvi (Marosvásárhely) plébános, szentszéki tanácsos volt.

Hirdetés
Hirdetés

Nyujtód védőszentjének, I. Szent László királynak méltó ünneplésére gyűltek össze tegnap délelőtt a környék településeinek lelkipásztorai és hívei. A templom beltéri és kültéri padjai egyaránt megteltek a lovagkirályhoz imádkozókkal.

Ft. Bara László meggyesfalvi plébános, szentszéki tanácsos prédikációjában az 1172-ben szentté avatott király életét és tetteit méltatva hívta fel a figyelmet arra, hogy mit jelenthet szentnek lenni, szentként élni és cselekedni, példát mutatni. Kiemelte, annak ellenére, hogy a nyujtódi templomban nincsenek Szent László-freskók, egy annál nagyobb kinccsel büszkélkedhet.

„Az erdélyi egyházmegyében csak ti büszkélkedhettek azzal, hogy Szent László személyesen itt van veletek. Mert Szent László Gyulafehérváron őrzött foga mellett az egyházmegye másik ereklyéje, a lovagkirály lábszárcsontjának egy apró darabkája Nyujtódon található” – fogalmazott.

Deszke Kriszta

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások