Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az együtténeklés élménye

„A találkozás élménye fantasztikus, a többiek igyekezete, lelkesedése azután is magával ragad, hogy a saját produkciónkat előadtuk” – így fogalmazta meg Márk Attila, az árkosi Régeni Áron Dalárda vezetője, miért is vannak jelen a kilyéni Búzavirág Dalkör által szombaton megszervezett kórustalálkozón a sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templomban.

Van valami mágneses ereje a közösségben való éneklésnek, ezért hagyományozódhatott a családban apáról fiúra a kórustagság – fogalmazott a találkozóra érkező 85 éves Csinta Sámuel. További elégtétel számára, hogy a férfikórusok jelenlétére különösen nagy igény mutatkozik, repertoárjuk is külön színfoltot jelent, hiszen főleg katonadalokat, hazafias énekeket adtak elő.

Hirdetés
Hirdetés

Hasonló gondolatokat osztott meg lapunkkal Török Aranka, a kórustalálkozó főszervezője is. Amikor még meghívottként Papolcon vendégeskedtek a kilyéniek, látták, hogy szép és jó egy ilyen eseményen részt venni, attól fogva minden évben igyekeznek ők is megszervezni, ez a negyedik alkalom, mondta. Ezúttal egy szavaló vendégük is volt, az idős Pakucs Etelkát hívták meg Nagyborosnyóról.

A Hajdú János főesperes által celebrált szentmise után a szemerjai református dalárda, a papolci és kilyéni református vegyes karok, a Szent József Egyházi Kórus, a sepsiszentgyörgyi nyugdíjasok Őszirózsa Dalköre, a keresztvári Fekete Lajos Férfikórus és a már említett árkosi és kilyéni dalárda, illetve dalkör lépett fel, azután pedig Kilyénben került sor egy közös ebédre, Török Áron vállalkozó és a Babi pékség támogatásának, illetve a Búzavirág Dalkör tagjai önzetlen munkájának, adakozásának köszönhetően.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük