Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

AJÁNLÓ

ONLINE BÁNK BÁN

A Kolozsvári Magyar Opera a következő időszakban heti két alkalommal online térben, az intézmény Youtube-csatornáján közvetíti közkedvelt előadásainak felvételeit. Az első előadásra (Bánk bán) szombaton, november 7-én 19 órától, Erkel Ferenc születésének évfordulóján kerül sor, amelyet 2013 óta a Magyar Opera Napjaként is ünneplünk. A vetítésre kerülő felvétel 2019. június 16-án készült, a címszerepben Kovácsházi István énekművészt láthatják, Melindát a világhírű Miklósa Erika alakítja.

LEÁLLT AZ EZÜST AKADÉMIA

A járványügyi helyzet miatt idén nem indul új tanév az Ezüst Akadémia oktatási program keretében, tudatta a Kónya Ádám Művelődés. Bíznak abban, 2021-ben az új tanévet már a megszokott formában kezdhetik.

HITÉLET

* november 6-án örökös szentségimádási napot tartanak a gyulafehérvári főegyházmegyéhez tartozó Kézdisárfalva kápolnában.

* Szotyorban, Illyefalva filiájában vasárnap 14 órától tartják a búcsús szentmisét a Szent Imre-kápolnában.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány 2010-ben létrehozta a Romániában élő és alkotó, értelmi fogyatékkal élő, művészi tehetséggel megáldott személyek munkásságát értékelő és népszerűsítő Írisz-ház díját. Ezt első alkalommal 2010 decemberében ítélték oda a Fogyatékkal Élők Nemzetközi Világnapja alkalmából. Az alapítvány decemberben tizedszerre tervezi odaítélni a legjobb munkáért járó Írisz-ház díjat. A pályamunkákat a kitöltött jelentkezési űrlap kíséretében november 25-ig (beérkezés időpontja) kell beküldeni. A pályázat szabályai és további részletek lapunk weboldalán (www.hirmondo.ro).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük