Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ajánló

SZÍNHÁZ

Ma 19 órától a Háromszék Táncstúdióban az M Studio nem fogadott hívás(ok) című előadása, 19 órától a Kamarateremben a Tamási Áron Színház Kaisers Tv, Ungarn című előadása tekinthető meg.

 

TORTOMA

Május 21-én, kedden 19 órakor Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében Műemlékvédelem Háromszéken – Mit tehetünk műemlékeinkért? címmel Csáki Árpád történész, műemlékvédelmi szaktanácsos tart vetített képes előadást. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.

 

HANGVERSENY

Kedden, május 21-én 19 órától az Árkosi Művelődési Központ Bástya-termében fuvola- és kamarazene-hangverseny. Fellépnek a brassói Transilvania Egyetem Zenetagozatos diákjai: Márton Emőke, Hajdú Zsuzsa, Kakasi Nóra, Kozma Noémi, Georgiana Dedu, Diana Cristea, Kovács Hunor, irányító tanáruk: dr. Filip Ignác. Zongorán kíséri: dr. Liliana Iacobescu és dr. Mihaela Pavel.

 

TÁNCMŰVÉSZET

Május 21–27. között három környező településen, összesen hat alkalommal lesz látható a Háromszék Táncegyüttes Világhírű Redever című gyerekelőadása: május 21. (kedd), 10 és 12 óra – Barót, művelődési ház; május 23. (csütörtök), 10 és 12 óra – Kézdivásárhely, Vigadó; május 24. (péntek), 10 óra – Kézdivásárhely, Vigadó; május 27. (hétfő), 12 óra – Kézdiszentlélek, művelődési ház.

 

KÖNYVBEMUTATÓ

A kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében kedden 18 órától a Fábián Ernő Népfőiskola keretében tartják a Michel Bakocs (Svájc) szerző és a menedzser Veres Csaba (Svájc) jelenlétében A koronahercegnő fátyla című könyv bemutatóját. A könyv III. András egyetlen lányáról, Boldog Erzsébetről szól, aki a svájci Winterthur Töss városában, kolostorban élte le életét. Ez a város a mai napig őrzi az Árpád-házi királylány emlékét, a város címerében ott szerepel a magyar címerből a kettős kereszt és a hármas halom.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük