Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Rózsaszínház bábjátéka a Vigadóban

A Rózsaszínház bábjátéka a Vigadóban Kultúra

Klasszikusnak számító mesével: A három kecskegida és a farkas című bábjátékkal kedveskedik a gyerekeknek október 24-én 10 órától a Rózsaszínház a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.

Hirdetés
Hirdetés

 A három kecskegida és a farkas című darabot dramatizálta, rendezte, báb- és díszlettervezte: Majoros Erika. A bábokat, díszletet készítették, a darabot előadják: Majoros Erika és Majoros Ádám.

Majoros Erika a színház minden arculatának szenvedélyes rajongója és gyakorlója. Középiskolás éveiben a Brassai Magyar Adás „A hét verse” című műsorának társszerkesztője és előadója. Az 1996-os Ki-Mit-Tud?-on Antal Imre az M1 élő műsorában konferálja versmondását. Budapest Bábszínház- bábszínészképző stúdiójában tanulja 3 évig a bábszínészetet, Kolozsváron 4 évig a színművészeti egyetemen a színművészetet és Hollandiában 2 évig a nemzetközi mesterképzésen látványtervezést.

Hivatásos színészként dolgozott a kolozsvári Puck bábszínháznál, a Figura stúdió színháznál és a Csíki Játékszínnél, utóbbinál kezdeményezte a bábműhely létrehozását és színpadra állította az intézmény első bábdarabját. Diákszínjátszó-körök pedagógusa, ahol országos versenyeken a legjobb helyezésekkel tüntették ki előadásait.

Majoros Ádám a hang és technikai elkötelezettségét a budapesti Tilos rádiónál alapozta meg, majd Anglia legnagyobb rendezvényszervező cégénél, a Gallowglass-nál folyatta, Hollandiában a Hartmant Events közvetítésével olyan sztárok mega-színpadjait építhette, mint Roger Walters, Lady Gaga és Robin Williams, így értékes tapasztalatokat nyert a színpad-installálás és a korszerű színpadtechnika világában.

Független színházi munkájukként született meg „A három kecskegida és a farkas” című bábelőadás, melyben a kecskemama minden figyelmeztetése ellenére, a három kisgidát mégis megtéveszti a furfangos farkas. A klasszikus történetet kesztyűsbábok elevenítik meg, hagyományos paraván-színpadon, verses betétekkel, vidám dalok kíséretében.

Az előadást követően a közönség soraiból érdeklődő gyerekek betekinthetnek a kulisszák mögé, rácsodálkozhatnak a forgószínpadra, felpróbálhatják a bábokat. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás