Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A HTE első zártterű előadása

A HTE első zártterű előadása Kultúra

A nyakunkba szakadt koronavírus-járvány miatt szigorú kényszerintézkedések betartása mellett került sor csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes legújabb bemutatójára, amely egyúttal a társulat első zártterű előadását jelentette az áldatlan helyzet kialakulása óta. 

Hirdetés
Hirdetés

Kezdés előtt a közönség kissé szorongva gubbasztott a kötelező távolságtartás miatt foghíjas széksorokban, és ez jól érzékelhetően az előadókra is ráragadt. Éppen ezért külön elismerés illeti őket, hogy az idő múlásával mozdulatról-mozdulatra fel tudták oldani a feszültséget. Annál is inkább, hogy zömében a pályafutásuk kezdetén álló táncosok léptek színpadra, akik a fellépés izgalmait is le kellett küzdjék magukban.

A függöny legördültével elmondhatjuk, hogy az Ivácson László által megálmodott és irányításával a nagyérdemű elé vitt, Táncsétány címet viselő alkotásból egy fordulatokban bővelkedő, a zene és mozgás nyelvén előadott drámát faragtak. Erről a soron következő (október 5., 6., 7., 8., 14. és 29., 19 órától) előadások megtekintésével bárki meggyőződhet. És hogy ez sikerült, ahhoz a koreográfuson és táncosokon kívül a szakmai tapasztalat ellenére minden alkalommal a kezdők lelkesedésével játszó Heveder zenekar is hozzájárult.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük