Felhívás!

Trump szerint ha a “jogszerű” voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást

Trump szerint ha a “jogszerű” voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást Külföld

Ha a “jogszerű” voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján.

Mint mondta: azt, hogy a szavazatok számlálása még mindig tart, ő úgy értékeli, hogy választási csalásra készülnek. “Ha csakis az érvényes szavazatokat számlálják meg, akkor könnyed győzelmet aratok” – mondta.     

Konkrét példák és bizonyítékok említése nélkül hangsúlyozta: egy sor zavarba ejtő szabálytalanság történt a választásokon szerte az országban. “Ha figyelembe veszik a jogszerűtlenül leadott szavazatokat, ha beszámolják a későn érkezett voksokat is, ez azt jelenti, hogy megpróbálják elcsalni a választást” – fogalmazott. Elismerte, hogy Georgiában és Pennsylvaniában a szavazatszámlálás során jelentősen csökkent az előnye.     

Donald Trump kilátásba helyezte, hogy a republikánusok pereket indítanak, és a választás tisztaságáról folyó viták szerinte valószínűleg a szövetségi alkotmánybíróság elé kerülnek majd.     

Trump és a Republikánus Párt egyébként már három tagállamban nyújtott be perkeresetet, a Philadelphia megyei választási bizottságot külön is beperelték, mert nem tette lehetővé, hogy a szavazatszámlálásnál jelen lehessenek republikánus megfigyelők. Michiganben és Georgiában a bírák szinte azonnal visszautasították a perkeresetek befogadását, Pennsylvaniában azonban Trump jogászcsapata győzelmet aratott, mert az érintett választási bizottságoknál lehetővé tették, hogy a Republikánus Párt munkatársai megfigyelőként jelen lehessenek a voksok megszámlálásánál.     

Ugyanakkor Pennsylvania főügyésze, Josh Shapiro – akit az amerikai sajtó demokrata pártiként mutatott be – a CNN televíziónak adott interjújában úgy vélekedett, hogy a Trump-kampány perkeresetei “inkább politikai, mint jogi dokumentumok”.     

Bill Stepien, Trump kampánymenedzsere – még az esti sajtótájékoztató előtt – újságíróknak bejelentette, hogy Wisconsinban a szavazatok teljes újraszámlálását fogja kérni. A szintén vitatott nevadai választásokról szólva Jason Miller, a Trump-kampány szóvivője azt közölte: “a szó szoros értelmében véve minden egyes szavazatot megvizsgálunk majd”. Miller szerint péntekre egyértelmű lesz, hogy Donald Trump az Egyesült Államok elnökeként folytatja a következő négy évben is.     

Csütörtökön Joe Biden demokrata párti elnökjelölt szintén a saját győzelmét jövendölte. “Nem kétséges, hogy amikor a szavazatok számlálása befejeződik, akkor Harris szenátort (Kamala Harris alelnökjelöltet) és engem nyilvánítanak majd győztesnek” – mondta rövid nyilatkozatában Biden. Tartózkodott azonban attól, hogy győztesnek mondja magát.     

Biden arra kérte az amerikaiakat, hogy legyenek türelmesek.

“A demokrácia néha zűrzavaros, és néha kis türelmet is igényel. De ezt a türelmet siker koronázza immár több mint 240 év óta” – jegyezte meg

Republikánusok politikusok is bírálják Trumpot

Már több republikánus képviselő is bírálja Donald Trump elnököt kijelentéseiért, egyebek közt, azt vetik a szemére, hogy valótlan állításaival lejáratja az amerikai választási rendszert.

Adam Ritzinger illinois-i kongresszusi képviselő Twitter-üzenetben bírálta Trumpot, amiért az elnök teljesen megalapozatlanul, bizonyíték nélkül választási csalással vádolta meg a Demokrata Pártot. Ritzinger azt írta, hogy “kezd a tébollyal vetekedni” (getting insane) Trump állítása. “Ha törvényes aggodalmai vannak bármilyen csalás miatt, akkor azoknak bizonyítékokon kell alapulniuk és bíróság elé kell vinni őket. Elég a lejárató félrevezetésből!” – írta Ritzinger.

Larry Hogan, Maryland kormányzója, aki a 2024-es választásra szóba került már mint republikánus elnökjelölt, szintén kifakadt Trumpra. “Nincs mentsége az elnöknek a mai kijelentéseire, amelyek aláássák demokratikus eljárásrendünket. Amerika szavazatokat számol, és nekünk meg kell várnunk az eredményeket, ahogy mindig is tettük. Sem választás, sem senki személye nem fontosabb demokráciánknál” – twitterezte Hogan.

Marco Rubio – szintén republikánus – szenátor egyebek között azért bírálta Trumpot, mert az csalásnak mondta a szavazatszámlálás elhúzódását. “Az, hogy napokig tart a törvényes voksok számlálása, NEM csalás” – hangsúlyozta.

Az AP amerikai hírügynökség tételesen cáfolta Trumpnak a választást bíráló minden állítását, egyebek között emlékeztetett arra, hogy még sohasem történt meg az összes szavazat megszámlálása a választás napján, ráadásul nincs olyan törvény, sem pedig elvárás, amely szerint ennek így kellene történnie. A magas részvételi arány és a levélszavazatok feldolgozása a szokásoshoz képest lassítja a folyamatot néhány esetben, de nem az összesben – írta az AP.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.