Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tíz éven belül áthelyezhetik az egyik ázsiai ország fővárosát

Tíz éven belül áthelyezhetik az egyik ázsiai ország fővárosát Külföld

Az indonéz államfő úgy döntött, hogy áthelyezik az ország fővárosát a rendkívül sűrűn lakott Jáva szigetéről, de azt még nem tudni, hogy pontosan melyik város veszi át Jakarta szerepét – jelentette be az indonéz nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn.

Bambang Brodjonegoro egy kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta: Joko Widodo államfő fontos döntést hozott a főváros áthelyezéséről. Az új helyszínről még nem határoztak, de a szigetcsoport keleti része jöhet leginkább számításba.

A jelenlegi főváros, Jakarta népessége meghaladja a 10 milliót, és nagyjából még további 3 millió ember él a környező városokban, ami tovább fokozza a nagyváros zsúfoltságát. A fejlesztési miniszter szerint mintegy 7 milliárd dollárra tehető évente annak a gazdasági veszteségnek a mértéke, amelyet a közlekedési dugók okoznak.

A főváros áthelyezése mellett szóló további érv, hogy Jakarta alacsonyan fekvő területen – a város 40 százaléka tengerszint alatt – helyezkedik el, emiatt gyakran fenyegeti árvíz, és a város süllyed a talajvíz túlzott mértékű kinyerése miatt.

Hirdetés
Hirdetés

Döntése meghozatalában Widodo elnök azt is számításba vette, hogy Indonézia 260 milliós lakosságának csaknem 60 százaléka Jáva szigetén él, és az ország gazdasága erőteljesen erre a területre összpontosul – tette hozzá a fejlesztési miniszter.

Indonéziában április közepén tartottak választásokat. A szavazatok gyorsszámlálása alapján a hivatalban levő Widodo a voksolás győztesének hirdette ki magát, de győzelmét deklarálta ellenfele is. Hivatalos eredmény május végére várható.

Widodo a választási kampányában azt ígérte, hogy a Jáván kívüli területekre is kiterjeszti majd a világ negyedik legnépesebb országának gazdasági fejlődését.

A főváros áthelyezésének költségeit most kezdik el vizsgálni. Brazília és Kazahsztán példája alapján úgy számolnak, hogy a folyamat várhatóan akár tíz évig is eltarthat.

Az Antara állami hírügynökség nemrég arról adott hírt, hogy az egyik lehetséges pályázó az új főváros címére Palangkaraya lehet a borneói Középső-Kalimantán tartományban. Az ottani hatóságok már 300 ezer hektárnyi területet elő is készítettek az új főváros helyszíneként arra az esetre, ha rájuk esne a választás.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük