Felhívás!

Szófia is beutazási szabályokat állít

Szófia is beutazási szabályokat állít Külföld

A görögországihoz hasonló feltételek teljesítése mellett lehet beutazni Bulgária területére május 1-jétől, amikortól az ország keleti, tengerparti részén számítanak élénkülő turistaforgalomra a bolgár hatóságok.

A határátkelőhelyeken és (vagy) repülőtereken a külföldről érkező személyeknek vagy koronavírus, illetve Covid-19 betegség elleni védőoltással kell rendelkezniük és be kell mutatniuk a hiteles oltási tanúsítványt, vagy friss (legfeljebb 3 napos) PCR-teszteredményről kell igazolással rendelkezniük. E kettő helyett az is megfelel, ha a beutazni kívánó személy olyan orvosi igazolással rendelkezik, amely tanúsítja, hogy szervezetében koronavírus elleni antitest van. Ez utóbbi a koronavírus-fertőződésen, illetve Covid-19 betegségen átesett személyeknél (is) fennállhat, de az orvosi igazolásokból egyértelműen ki kell derülnie annak, hogy a fertőződés nem volt régebbi a belépési szándék időpontját megelőző hat hónapos időszaknál. Vagyis nem fogadnak el például olyan orvosi papírt, amely egy évvel ezelőtti fertőződést, kigyógyulást igazol. Ilyen személyek esetében a másik két feltétel valamelyikét kérik.

Görögországban május 14-én rajtol hivatalosan a tengerparti turistaidény, a bulgáriaihoz nagyon hasonlító feltételekkel lehet beutazni az országba, emellett legutóbb annyit közöltek, pontosítottak, hogy az Európai Unió tagországaiból (továbbá Nagy Britanniából, a Schengen-i övezetből, az Amerikai Egyesült Államokból, Izraelből, Szerbiából) érkező turisták számára nem kötelező a 7 napos karantén.

(bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.