Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Összefogásra szólítottak fel az ellenzéki pártok a budapesti tüntetésen

Összefogásra szólítottak fel az ellenzéki pártok a budapesti tüntetésen Külföld

Összefogásra és a tiltakozások folytatására szólították fel a pénteki budapesti kormányellenes tüntetés résztvevőit az ellenzéki pártok képviselői.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke a rendezvény néhány száz résztvevője előtt ellenzéki egységet sürgető történelmi pillanatnak nevezte a munka törvénykönyvének szerdai módosítását. Az összefogás következő nagy erőpróbája a jövő májusi EP-választás, hiszen Orbán Viktor újabb sikere esetén akár az ellenzéki pártok beszüntetésére is fel kell készülni – fogalmazott.

Donáth Anna, a Momentum alelnöke hangsúlyozta, hogy a szerdai törvénymódosítással a kormány átlépett minden határt. A ellenzéknek és támogatóinak ezért minden érintett társadalmi réteggel szolidaritást kell vállalnia – tette hozzá.

Varga Damm-Andrea (Jobbik) újabb rendszerváltást sürgetve úgy fogalmazott, hogy a kormány képviselői a „nép hátán ugráló despoták”, Orbán Viktort „raszputyinok veszik körül”, a ellenzék viszont „kiművelt emberfőkből áll”. A képviselő szerint a kormány a héten megteremtette egy „katonai puccs” lehetőségét is, Orbán Viktor ezért bármikor a „emberekre zúdíthatja a rendőrséget és a katonaságot” – mondta.

Hirdetés
Hirdetés

Vadai Ágnes, a DK alelnöke kijelentette, hogy Kövér László házelnöktől bármilyen büntetést elvisel, ha ez az ára a „szabad, demokratikus, európai Magyarországnak”. Az Országgyűlés szerdai ülése szerinte bebizonyította, hogy az ellenzéki képviselőknek nincsenek jogaik, de el fogják érni, hogy Orbán Viktor és kormánya „részt vegyen az út a börtönbe programban”.

Herczeg Mária, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozatának vezetője hiányolta a valódi érdekegyeztetést, és hozzátette, hogy a dolgozók helyzete ritkán kerül a nyilvánosság elé. A munkavállalók nem több munkát, hanem nagyobb fizetést szeretnének – tette hozzá.

A tüntetés résztvevői a beszédek elhangzása után a Margit híd felé indultak, majd a Szent István körúton haladtak tovább. Ezt követően a rádió épületéhez mentek, majd a Szabadság hídon át Budára. Visszatértek Pestre az Erzsébet hídon, majd a többi között a Váci utcát, a Március 15. teret és a Szabadság teret érintve ismét a Kossuth téren gyűltek össze.

Hirdetés
Hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem sokkal este 10 óra előtt a rendőrség honlapján közölte: a Kossuth téren a tüntetők közül többen elkezdték dobálni a rendőröket, ezért a Készenléti Rendőrség védőfelszerelésbe öltözött egységeinek le kellett váltaniuk a Budapesti Rendőr-főkapitányság szolgálati öltözetet viselő rendőreit. A rendőrség részéről „elhangzott az első felszólítás a jogkövető magatartásra” – tették hozzá.

Később a rendőrség közölte, hogy könnygázt vetett be a Kossuth téren. A tüntetők ugyanis – akik közül többen maszkkal, gázálarccal takarták el az arcukat – többszöri felszólítás ellenére folyamatosan dobálták a rendőröket.

A police.hu honlapon olvasható közlemény szerint a rendőrök három embert előállítottak. Ugyanis „az agresszíven viselkedő tömegből három férfi a rendőrökre támadt, nekirontott a sorfalnak, lökdöste azt. A férfiakat – akik közül egyikük az arcát maszkkal eltakarta – a rendőrök kiemelték a csoportosulásból, és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítják.”

A közleményben arra is emlékeztettek, hogy az elmúlt két nap demonstrációinak biztosításakor 14 rendőr sérült meg.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 17., 8:56
    ÉRTÉKELÉS: 15

    A tegnap is folytatodott a budapesti tuntetesek sorozata de ha vegigjarjuk Europat akkor lathatjuk,hogy nemcsak Parizs,hanem Brusszel is az utcan volt,Ausztria is,Lengyelorszag,Olaszorszag,Szerbia stb.A Parizs-i szikra lassan langba boritja egesz Europat.Ebbol Romania sem fog kimaradni,meg akkor sem ha most csendesnek igerkezik.Az itteni lazongasokat januarra,az Uj Esztendo elso honapjara tervezik a „rendezok”.Mert ez az egesz egy jol kitervelt forgatokonyv szerint mukodik. Csak az a kerdes,hogy kik allnak a forgatokonyv mogott es,hogy mi a vegso celjuk Europaval es Europa lakosaival !?

  • User
    Dátum: 2018. december 17., 13:23
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Momentum, MSZP, Kunhalmi, Vadai, na nem, – minden ez, csak nem a párizsi párja. Inkább az ellenkezője. Látni kell, hogy ezek a tüntetők nem a túlórázó munkások közül valók. A túlóratörvény, amelynek apropóján tüntetnek, csak ürügy számukra. Ők balhét akarnak, és a balhéhoz elég jók. Ebben legalább azok.

  • User
    Dátum: 2018. december 17., 18:44
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Senki nem mondta,hogy a parizsi parja volna ez a budapesti tuntetes, kedves hozzaszolo.Hiszen az ausztriai sem a parizsi parja,ugyanis Ausztriaba a migracios torveny ellen vonultak ki.Es a lengyel vagy a brusszeli sem parja egyiknek sem.Megis van bennuk valami kozos.A sarga mellenyek.Es az,hogy pont egyidoben kezdik mindenutt.Ezert tettem fol a kerdest,hogy vajon a rendezok neme ugyanazok mindenutt.Es premierbe azt is elarulom,hogy a romaniai sem lessz a parja egyiknek sem,mert itt az amnesztia torveny ellen fognak utcara vonulni.Legalabb is igy tervezik a rendezok.Na most mar capisco?! De azert meg hadd jegyezzem meg neked,hogy a Fidesz uj munkatorvenyevel ep eszu munkasember nem hinnem,hogy egyetertene.Na azert!

  • User
    Dátum: 2018. december 18., 10:09
    ÉRTÉKELÉS: -9

    Sárga mellény a közös? Nahát, akkor a törvénytisztelő biciklisek is Orbán ellen vannak? Miért gondolja kedves hozzászóló, hogy ha valaki felvesz egy ruhadarabot, attól megváltozik a gondolkodása? Tisztázzuk: a párizsi tüntetők a liberális ideológiájú, csokifiúkat ölelgető, nagymamával élő Macron elnök ellen vonultak utcára! Budapesten pedig (hogy megtévesszék az átlagembert, ahogy látom, sajnos, Önt is) pontosan a liberális politikusok igyekeztek sárga mellényt ölteni, és a Macronnal teljesen ellentétes nézetű Orbán Viktor ellen vonulni! Pontosan azért, hogy a kettőt össze tudja mosni a nyugati (és hazai) baloldali média.
    Ami az épeszű munkásembereket illeti: azok elolvassák a kérdéses törvényt, és nem abból tájékozódnak, amit DK, MSZP, LMP és Jobbik politikusok elmesélnek róla nekik.
    A túlóráról: Magyarországon, ahogy Romániában is (és ahogy az EU-ban is sok helyen), törvény ide vagy oda, hosszú évek óta létezik a túlóra, ezzel tisztában van az épeszű munkásember, hiszen ebben él, nap mint nap. Legfeljebb nem szabályozta eddig törvény, vagy ha igen, akkor nem tulajdonított ennek senki nagyobb jelentőséget. A tavaszi választásokon gyengén szereplő pillanatemberkék (még a nevük is momentum, nomen est omen) jó ürügynek vélik ezzel a törvénnyel (ismerve a nyilvánvaló tényt, hogy senki nem szereti a többletmunkát) visszakerülni a figyelem középpontjába. Abban egyetértünk, hogy állnak mögöttük valakik, akik irányítják őket, és ezt „sorosnak” nevezik gyűjtőnéven, de ez nem egyetlen ember, hanem nemzetközi érdekcsoportokról van szó, (máshol ezeket sokkal szebb névvel lobbinak nevezik) akik megpróbálják bizonyos országok vezetését a saját érdekeik szerint alakítani. Ez nem egyedi a történelemben, mindig is így zajlott, hol békésen, hol békétlenül. Abban tévednek, hogy a kormányoldalon is van egy lobbi (az sem mentes a nemzetközi érdekektől) velük szemben, aki legalább olyan erős.

  • User
    Dátum: 2018. december 18., 17:07
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Semmi koze, sem a torvenytisztelo,sem a torvenyszego bicikliseknek ezekhez a dolgokhoz.Es hol irtam en azt,hogy ha egy ember folvesz egy ruhadarabot attol megvaltozik a gondolkodasmodja.Persze,hogy nem a ruhadarabtol fog megvaltozni.De kerdem en ontol,ha valaki naci egyenruhat olt magara, vagy talan pufajkat, amihez voros csillagot biggyeszt a sapkajara,ezzel jelzie,hogy hova tartozik?! Es en hol irtam azt,hogy a ket tuntetesnek ugyanaz az ideologiaja van? Mert on erre celozgat es magyarazkodik itt hosszasan,de barmit irhat es magyarazhat,mert ezzel a munkatorvennyel a FIDESZ sajat maga alatt vagta el a faagat.Nem hinnem ,hogy valahol ezen a vilagon,volna olyan munkas ,aki egyetert azzal,hogy tulorazzon, es a tulorait ne duplan fizessek ki. Ugy, hogy on magyarazhat amit csak akar, mert a hozzaszolasabol latszik,hogy on nem munkas,hanem munkaado.Tehat on egy azon hajcsarok kozul, akiknek ez az uj torveny bejon.Es mit neveznek „sorosnak”, gyujtoneven?! Ugy latszik,hogy onoknek nagyon jo agymosast csinaltak ezzel a Sorossal.De kerdem en ontol,ha Soros holnap meghal (feltetelezzuk,mert mar oreg ember)akkor onok es az onokhoz hasonlo agymosok es agymosottak,kire fognak majd mindent rakenni?! Es talan, on szerint, az Orban kormanyt senki nem iranyitja a hatterbol?!Mert ha on ezt gondolja,akkor on nagyot teved!

    • User
      Dátum: 2018. december 18., 19:47
      ÉRTÉKELÉS: 0

      A szöveget nem csak olvasni kell, hanem értelmezni is! Olvasta ön egyáltalán a törvényt, amivel a FIDESZ „maga alatt vágja a faágat”?

    • User
      Dátum: 2018. december 18., 20:48
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Kedves uram/hölgyem! Nem vagyok munkaadó, alaptalan a feltételezése. Ha az lennék sem vonatkozna rám a magyarországi túlóratörvény, mert Székelyföldön élek. Dolgoztam az anyaországban (hála Istennek, már itthon vagyok), ismerem az ottani viszonyokat első kézből. Igyekszem tájékozódni is, és nem csak egy forrásból. Az agymosott kifejezést nem ön találta ki, hanem kölcsönvette azoktól, akiknek nem tetszik, hogy az embernek önálló gondolkodása lehet. Szerencsére van. Szövegéből azt érzem, hogy ön helyesli azokat a tüntetéseket amelyek most Pesten zajlanak. Hát kérem, én nem! 🙂 És nem azért, mert „bejön” vagy nem ez a törvény. Hanem látom, hogy kik ezek a mostani nagy forradalmárok, és én ezekből nem kérek. Ismeri, gondolom a közmondást: Ha összevegyülsz a moslékkal, megesznek a disznók! Na látja, ezért!

  • User
    Dátum: 2018. december 19., 12:26
    ÉRTÉKELÉS: 22

    „Kedves Uram,Holgyem”! Tudja,mi volt Adolf Hitler legnagyobb hibaja,ami miatt vegul elveszitette a haborut?! Az,hogy soha nem hallgatott az alattvaloi tanacsaira.Es az alattvaloinak pedig az,hogy soha nem mertek egyetlen dontesere sem nemet mondani,meg akkor sem,ha tudtak,hogy az adott dontese rossz volt.Mint peldaul a Stalingrad-i csataval kapcsolatos dontesei.Mert az az ember,aki azt hiszi onmagarol,hogy o mindenkinel jobb,es mindenkinel jobban tud mindent,az elobb utobb tevedni fog.Es ha tevedni fog,akkor veszteni is fog.Remelem erti,hogy mirol beszelek.Ugy hogy ne vadoljon engem a tuntetokkel valo szimpatizalassal,mert a Gyurcsany felekkel soha nem szimpatizaltam,sot hanyingerem van toluk.De meg egyszer hangsulyozom,hogy ezzel a munkatorvennyel a FIDESZ,gazt ontott a tuzre es lehetoseget (okot) adott ellensegeinek a tamadasra.Es en ezt onnel ellentetben ki merem mondani,meg akkor is,ha azok akik csak megalazkodni es nyalni tudnak,megharagszanak ram ezert ! Capisco?!