Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba a külhoni magyarok

Nem utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba a külhoni magyarok Külföld

Az Egyesült Államok hatóságainak a döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, akik Magyarország jelenlegi határain kívül születtek – közölte csütörtökön internetes kiadásában a Krónika.

Hirdetés
Hirdetés

A napilap az Utazás a köbön című blog bejegyzése alapján írta, hogy az amerikai hatóságok az Elektronikus Beutazási Engedély (ESTA) kiváltását csak azoknak a magyar állampolgároknak teszik már lehetővé, akik Magyarország jelenlegi területén születtek.

A lap szerint az erre vonatkozó döntés már tavaly februárban megszülethetett, ám sokáig nem tűnt fel, mert a koronavírus-járvány miatt Washington utazási korlátozásokat vezetett be. Tavaly hónapokig nem léphettek az Egyesült Államok területére a schengeni övezetbe tartozó országok polgárai.

Az amerikai hatóságok döntésére immár a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata is felhívja a figyelmet honlapján, az Egyesült Államokba történő beutazási és tartózkodási feltételekről szóló tájékoztatóban – közölte a Krónika.

Ha a Magyarország jelenlegi határain kívül született magyar állampolgárok Amerikába utaznának, vízumot kell igényelniük, még akkor is, ha történetesen évek vagy évtizedek óta Magyarországon élnek. A Romániában élő magyarok ezt csak a bukaresti diplomáciai képviseleten tehetik meg, a budapesti nagykövetségen csak azokat a magyar állampolgárokat fogadják, akik életvitelszerűen Magyarországon élnek.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük