Felhívás!

Már a harmadik arc néz vissza egy 52 éves nőre a tükörből

Már a harmadik arc néz vissza egy 52 éves nőre a tükörből Külföld

A világon másodikként, az Egyesült Államokban pedig elsőként esett át ismételt arcátültetésen egy New Hampshire-i nő, akinél hat évvel az első beavatkozás után kezdtek jelentkezni a kilökődés jelei.

A transzplantációt júliusban végeztek el a bostoni Brigham and Women’s Kórházban. A korábban ápolóként dolgozó 52 éves Carmen Blandin Tarleton még mindig lábadozik az operáció után, ezért egyelőre nem közöltek képeket az új arcáról.

A 20 órás beavatkozást Bohdan Pomahac vezette, aki Tarleton első arcátültetését is végezte. Ezúttal egy sokkal jobban passzoló donort sikerült találni a nő számára.

“A fájdalom elmúlt. Új fejezet kezdődött az életemben. Csaknem egy éve várok erre. Nagyon boldog vagyok. Erre volt szükségem. Sikerült egy remek donort találni” – mondta a nő az AP hírügynökségnek adott telefonos interjúban.

Férje 13 évvel ezelőtt lúggal locsolta le

Tarleton a teste több mint 80 százalékán égési sérüléseket szenvedett és megvakult 2007-ben, amikor férje megverte egy baseballütővel és lúggal lelocsolta, mert azt hitte, hogy a nő megcsalja őt. A férfit 30 év szabadságvesztésre ítélték, 2017-ben meghalt a börtönben.

Az első átültetés megváltoztatta Tarleton életét. Nem kellett már gyógyszereket szednie fájdalmára, elkezdett zongorázni, utazni és motivációs beszédeket tartani. Mesterséges szaruhártyát kapott a bal szemébe.

Tavaly azonban szervezete elkezdte kilökni az arcot. Hegesedni kezdett, fekete foltok jelentek meg arcán, összehúzódtak a szemhéjai és elkezdett eltűnni a szája. Nem tudott kimozdulni otthonról és újra gyógyszereket kellett szednie erős fájdalmaira. Végül októberben kérvényezte, hogy vegyék fel a kórház várólistájára egy újabb műtétre.

A világ első arcátültetését 2005-ben hajtották végre Észak-Franciaországban. Azóta több mint negyven ilyen operációt végeztek világszerte, ebből 16-ot az Egyesült Államokban.

Két évvel ezelőtt egy francia férfi volt az első a világon, aki egy második arcátültetésen is átesett. A párizsi Georges Pompidou kórház orvosa, a beavatkozást végző Laurent Lantieri szerint a páciens azóta is “remekül van”.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.