Felhívás!

Már 13 ezer ember torlódott össze a görög-török határon

Már 13 ezer ember torlódott össze a görög-török határon Külföld

Az ENSZ jelentése szerint szombat estére már mintegy 13 ezer ember torlódott össze a görög-török határon abban a reményben, hogy uniós területre léphetnek.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint családok és kisgyerekek is vannak a várakozó tömegben.

Az AFP francia hírügynökség tudósítója szerint vasárnap reggel is folyamatosan érkeznek az emberek – szíriaiak, afgánok, irakiak – gyalogosan a görög határnál fekvő törökországi pazarkulei átkelőhöz.

A görög védelmi miniszter helyettese a Szkai görög hírtelevíziónak elmondta: szombat éjjel a hatóságok 9600 olyan bevándorlót tartóztattak fel, akik törvénytelenül próbáltak meg belépni görög területre a 200 kilométer hosszú görög-török határ mentén, ahol az ankarai bejelentést követően megerősítették a határőrizetet.

„Szilárdan védelmezzük Görögország és Európa határait” – mondta a miniszterhelyettes.  A görög rendőrség közlése szerint vasárnap reggel több mint 500 illegális bevándorló érte el a görögországi Leszbosz, Híosz és Számosz szigeteket. Előzőleg, még péntek reggel és szombat reggel között mintegy 180 migráns érte el Leszbosz és Számosz szigeteket az erős szél ellenére is.

Ankarában pénteken közölték, hogy az ország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket, és megnyitották a határokat az Európa felé igyekvő bevándorlók előtt. Szombaton Recep Tayyip Erdogan török államfő azt mondta: legkevesebb tizennyolcezer szíriai menekült kelt át a török határon az európai uniós országokba azóta, hogy pénteken megnyitották előttük a határt.

„Mi a továbbiakban sem fogjuk bezárni ezeket a kapukat, ez folytatódni fog. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy etessünk ilyen sok menekültet” – mondta Erdogan képviselők előtt tartott beszédében. Leszögezte, hogy az Európai Uniónak tartania kell magát a menekültekkel kapcsolatos, Törökországnak tett ígéretéhez.

Az utóbbi napokban a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására. A határ török oldaláról tudósító Szkai görög hírtelevízió szerint az emberek kövekkel dobálták a görög rohamrendőröket.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.