Manfred Weber szerint konstruktív volt az Orbán Viktorral folytatott megbeszélés

Manfred Weber szerint konstruktív volt az Orbán Viktorral folytatott megbeszélés Külföld

Konstruktívnak minősítette a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélését az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Manfred Weber ugyanakkor hozzátette: Orbán Viktorral sok mindenről beszéltek, de nem oldottak meg minden problémát.

Vannak alapvető értékek, amelyeket az EPP minden tagpártjának, így a Fidesznek is tiszteletben kell tartania – mondta a Dohány utcai zsinagógában tett látogatásakor Manfred Weber. Leszögezte: az EPP nem a hatalomról vagy a méretről szól, első számú elve az, hogy megfeleljen az alapelveknek.

A felek között egyelőre folyik a párbeszéd – mondta, hozzátéve: ezért nem is tud arra mit mondani, hogy az EPP milyen konkrét lépéseket tesz a közeljövőben. Manfred Weber elmondta: a pártcsalád 80 tagból áll, közülük 13 kérte a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését. A politikus mindegyik tagpárttal beszélni akar.

Kedvező fejleménynek nevezte, hogy Orbán Viktor tudomásul vette, a Brüsszel- és Európai Unió-ellenes plakátkampányt az EPP nem tartja elfogadhatónak, ezért az nem is fog folytatódni. A Fidesznek minden Brüsszel- és Európai Unió-ellenes kampányt be kell szüntetnie, el kell távolítani a Brüsszel-ellenes plakátokat és garantálnia kell, hogy a jövőben sem lesznek ilyen kampányok – mondta Manfred Weber.

A politikus kitért arra is, hogy jó megoldásnak tartaná, ha a magyar kormányfő bocsánatot kérne azokért a problémákért, amelyeket az EPP más pártjainak okozott.

Három fő problémát nevezett meg

Az Európai Néppárt frakcióvezetője három fő problémát nevezett meg Magyarországgal kapcsolatban: az ország ellen az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást, a Magyarország ellen az európai bíróságokon zajló kötelezettségszegési pereket és a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét.

Legfontosabbnak a CEU ügyét nevezte, amelyről leszögezte: a tudomány szabadsága alapvető érték az EU-ban, ezért is beszélt az egyetem igazgatójával, mielőtt Orbán Viktorral találkozott. Olyan lehetőséget keresnek, amely garantálja: Budapesten a jövőben is hozzá lehessen jutni majd amerikai diplomához. Elmondta: ennek érdekében tárgyalt a Müncheni Műszaki Egyetemmel, a BMW-vel és amerikai egyetemekkel, hogy új tanszékek finanszírozásával Budapesten maradhasson a CEU.

Kérdésre válaszolva nyomatékosította, hogy nem fog spekulálni a március 20-ai, a Fidesz kizárásáról szóló EPP-s szavazásról. Újságíróknak úgy fogalmazott: meg fogják látni, hogy az elkövetkező napokban hogyan lép Orbán Viktor.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 13., 21:21
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Konstruktív…ezek olyan semmit mondó szavak a politikában,amikor semmire nem mentek a tárgyalás során,maradt mindne a régi ! Manfréd a migráns simogató,Viktor a migrációt elutasító politikája mellett …

    • User
      Dátum: 2019. március 14., 23:28
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Manfred egy szürke vereb.Benne van a nevében ,csak felcserélődtek a betűk.Meg a beceneve Mani,angolul pénz…hogy kitől kapja?Sejthető.