Trump megerősítette: megölték az Iszlám Állam vezetőjét

Trump megerősítette: megölték az Iszlám Állam vezetőjét Külföld

Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, amelyet Szíria északnyugati részén hajtottak végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.

“Abu Bakr al-Bagdadi halott” – hangoztatta az amerikai elnök. A terroristavezér likvidálását Trump az amerikai kormányzat első számú nemzetbiztonsági céljának nevezte.

“Úgy halt meg, mint egy kutya, egy gyáva ember”, aki menekülés közben egy alagútban felrobbantotta magát és megölt három gyermeket is – fogalmazott Trump. Leszögezte: az amerikai katonák nagyszerű munkát végeztek, egyetlen amerikai sem sebesült meg. Al-Bagdadi földi maradványait az amerikaiak a hírszerzés birtokában lévő DNS-minták alapján a helyszínen 15 percen belül azonosították.

Elmondta: al-Bagdadi számos társát is megölték. Az épületben 11 gyermek is volt, őket épségben kimentették. Az al-Bagdadi társaságában lévő két nőt – akik információk szerint a feleségei voltak – szintén holtan találták.

Az amerikai elnök közölte: rendkívül értékes dokumentumokat találtak az épületben az Iszlám Állam további terveiről, terrorakcióinak előkészítéséről.

Harcolunk az Iszlám Állam és más terrorszervezetek teljes megsemmisítéséig – erősítette meg az Egyesült Államok elnöke, és utalt arra, hogy néhány héttel ezelőtt Oszama bin Laden volt terroristavezér fiát, az al-Kaida terrorszervezet irányítását átvett Hamza bin Ladent is megölték.

Donald Trump elmondta: az amerikai különleges egységek nyolc helikopterrel támadtak, előzetesen elaknásították az épület környékét, ahol al-Bagdadi tartózkodott. Az amerikai kommandósokat fegyverropogással “fogadták” az épületben. Az egész akció nem tartott tovább másfél-két óránál.

Az amerikai elnök köszönetet mondott az irakiaknak, a kurdoknak, a törököknek és az oroszoknak és – ahogyan fogalmazott – “bizonyos mértékig” a szíriaiaknak is az akcióhoz nyújtott hírszerzési és információs segítségükért. Külön megemlítette, hogy Oroszország megnyitotta a légterét az amerikaiak számára.

Kérdésekre válaszolva Trump nem kívánta megjelölni, hogy pontosan hol hajtották végre az akciót.

A rajtaütés washingtoni idő szerint vasárnapra virradóra történt. “Ez nagyszerű éjszaka volt az Egyesült Államok és az egész világ számára” – hangoztatta Trump, aki a Fehér Házból követte az eseményeket, Mike Pence alelnökkel, Mike Pompeo külügyminiszterrel, Mark Esper védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökök egyesített bizottságának tagjaival együtt.

“Előzetesen nagyon kevesen, nagyon szűk körben tudtak az akcióról” – tájékoztatta a meghívott újságírókat az elnök. Kifejtette: az Egyesült Államok pár héttel ezelőtt szerzett tudomást al-Bagdadi hollétéről. “Állandóan mozgásban volt.” A rajtaütést három nappal ezelőtt tervezték el – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Donald Trump megerősítette: nem vizsgálja felül az amerikai csapatok Szíriából való kivonásának a tervét.

Moszkva kételkedik

Nincs hitelt érdemlő információja az orosz védelmi minisztériumnak arról, hogy az Egyesült Államok különleges művelettel megölte Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezetőjét – közölte Igor Konasenkov, a tárca szóvivője.

Oroszország védelmi minisztériuma nem rendelkezik hiteles információval arról, hogy amerikai katonák Idlíb (tartomány) feszültségcsökkentési övezetének Törökország által ellenőrzött részében műveletet hajtottak végre az Iszlám Állam volt vezetője, Abu-Bakr al-Bagdadi újabb +megsemmisítésére+.”

Konasenkov vezérőrnagy szerint minél több ország jelenti be, hogy részt vett az amerikai műveletben, annál több az ellentmondás a részletek között, “ami megalapozott kérdéseket és kételyeket vet fel annak valódiságával, mi több, a sikerével kapcsolatban”.

A moszkvai katonai tárca közölte, hogy október 26-án és az elmúlt napokban Idlíbben az Egyesült Államok és az általa vezetett koalíció részéről egyetlen légi csapást sem rögzítettek.

“Nem tudunk semmilyen állítólagos hozzájárulásunkról ahhoz, hogy az amerikai légierő az adott művelet során átrepüljön az idlíbi feszültségcsökkentési övezet légterén” – hangoztatta a tábornok.

A nap folyamán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök Bagdadi megölésének bejelentésekor köszönetet mondott az irakiaknak, a kurdoknak, a törököknek és az oroszoknak és – ahogyan fogalmazott – “bizonyos mértékig” a szíriaiaknak is az akcióhoz nyújtott hírszerzési és információs segítségükért. Külön megemlítette, hogy Oroszország “kiválóan cselekedett”, amikor megnyitotta a légteret az amerikaiak előtt.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke az al-Bagdadi likvidálásáról szóló bejelentéssel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a nemzetközi terrorizmus meggyöngülésének minden tényét csak üdvözölni lehet, hozzátette ugyanakkor, hogy a jelenséggel szemben sikeresen fellépni csakis csapatmunkában lehet.

(MTI)
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.