Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kiállnak az erdélyi magyar politikai szervezetek az ukrajnai magyarok mellett

Kiállnak az erdélyi magyar politikai szervezetek az ukrajnai magyarok mellett Külföld

Közös nyilatkozatban figyelmeztettek az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői arra a szerepre, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetére (ENSZ) hárul a kisebbségek jogainak védelmében.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére tanácskoztak szerdán Kolozsváron.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a tanácskozás napirendjén a román közigazgatási törvénykönyv kisebbségeket érintő szabályozása, valamint a kisebbségi törvény ismételt benyújtása előtti aktualizálása szerepelt.

Az ENSZ kisebbségvédelmi szerepére abból az alkalomból hívták fel a figyelmet, hogy október 24. az ENSZ világnapja. Megállapították: az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozat egyértelműen rögzíti, hogy az ENSZ-re fontos szerep hárul a kisebbségek védelme terén.

„Most, amikor Ukrajnában nem csupán megfosztják a kárpátaljai kisebbségeket jogaiktól, hanem üldözik is a magyarságot, külön ki kell emelni a nyilatkozat megkülönböztetés tilalmára vonatkozó 2. cikkét. Kérjük, hogy az ENSZ töltse be az Alapító Okiratba foglalt céljait, és figyelmeztesse Ukrajnát az általa is elfogadott dokumentum betartására” – áll a nyilatkozatban.

A dokumentumot az RMDSZ részéről Horváth Anna ügyvezető alelnök, az EMNP részéről Toró T. Tibor ügyvezető elnök, az MPP részéről Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, az EMNT részéről Sándor Krisztina ügyvezető elnök, az SZNT részéről pedig Izsák Balázs elnök írta alá.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük