Kétezer éves kőfaragványt találtak

Kétezer éves kőfaragványt találtak Külföld

Először vizsgálták átfogóan az észak-perui esőerdőben található kétezer éves, örvénylő mintákkal díszített kőemlékművet.

Bár a helyiek tudtak a monolit létezéséről, és néhány kutató is említést tett az 1,5 méter hosszú szikláról, most sikerült először alaposabban megvizsgálni a műemléket – számol be a Live Science. Jason Kleinhenz, az Exact Metrology munkatársa és kollégái 3D képalkotás segítségével tanulmányozták a monolitot.

A lelőhely a 4000 méteres magasságban fekvő Leymebamba közelében fekszik. A kutatók célja az volt, hogy részletes felvételt készítsenek a faragott kőről, hiszen a műemléket súlyosan veszélyezteti az erózió. Daniel Fernandez-Davila, a csoporttal tartó régész abban sem volt biztos, hogy a monolit ábrái még láthatóak-e egyáltalán. Bár a minták valóban megkoptak az évszázadok során, még mindig kivehetők, a 3D képek pedig további részleteket is felfedtek.

A kő faragványai többnyire nonfiguratívak, az egyiken ugyanakkor egy macskaszerű, tollas figurát vélnek felfedezni a szakértők. A csapat szerint a műemlék az időszámítás előtti 3. és az időszámítás szerinti 3. század közötti periódusból származik. Ebből a korszakból írásos emlékek nem maradtak fenn, de a többi lelőhely arról árulkodik, hogy a korabeliek körében népszerű volt ez a figura.

A kutatók szerint az alak egy istenség lehetett, a monolit így egy szent helynek számíthatott. Mivel a szikla anyaga idegen a környezetétől, feltételezhető, hogy ideszállították, ez a nehezen járható terepen komoly erőfeszítést igényelhetett.

(ng.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.