Felhívás!

Két új vakcina lesz elérhető Magyarországon

Két új vakcina lesz elérhető Magyarországon Külföld

Két új koronavírus elleni vakcinát engedélyezett a magyar Országos Gyógyszerészeti- és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) – jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

Müller Cecília elmondta, a közeljövőben a kínai CanShino és a Covishield, az AstraZeneca/Oxford Indiában gyártott vektorvakcinája is elérhető lesz Magyarországon. Reményét fejezte ki, hogy a választék bővülésével a beérkező védőoltások mennyisége is nőni fog, mivel a védőoltás “az egyetlen kiút a járványból”.

Kifejtette, bár a magyar lakosság 16 százaléka, 1,59 millió ember megkapta már legalább az első védőoltást, a járvány harmadik hullámának még mindig rendkívül dinamikus szakaszát éljük, a megbetegedések legalább 90 százalékát a nagyon fertőző, súlyos megbetegedést okozó brit vírusvariáns okozza.

“Versenyt futunk az idővel, minél több védett személy van, annál inkább le tud csillapodni a járvány” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy fel kell gyorsítani a védőoltások beszerzését és beadását.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 22., 21:31
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Ahogy elnézem itt már az is kimaradt, hogy uniós jelölt országban is kell használják az engedélyezés előtt.
    Érdekes, hogy az emberek nem bíznak a nyugati oltásokban és lázadoznak, hogy nem tesztelték eleget, biztos mellékhatásuk van, túl gyorsan engedélyezik, de bezzeg a kínai vakcinák, amelyekről szinte semmit nem tudni jók lesznek. Ezzel nem azt mondom, hogy nem jók, csak érdekes a hozzáállás.