Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hatalmas cirkusz közepette fogadta el a „rabszolgatörvényt” a magyar Országgyűlés

Hatalmas cirkusz közepette fogadta el a „rabszolgatörvényt” a magyar Országgyűlés Külföld

Ellenzéki tiltakozások között döntött a magyar Országgyűlés a Munka Törvénykönyvének módosításáról, amelyet „rabszolgatörvényként” emlegetnek.

A szélsőjobboldali A Mi hazánk mozgalom rabszolgapiacot” nyitott reggel a parlament előtt, ellenzéki pártok pedig elfoglalták a pulpitust a teremben az ülés megkezdése előtt. Magyarországi idő szerint 11 körül már megkezdődött a sípolás, az LMP-sek cédulákat szórtak „rabszolgatörvény helyett több bért” felirattal. A levezető elnököt, Latorcai János alelnököt megakadályozták abban, hogy megkezdhesse a munkát, a sajtó óriási hangzavarról számolt be. Latorcai végül parlamenti ülőhelyéről beszélhetett a mikrofonba – amelyet később el akartak venni.

A szavazás néhány perccel később megkezdődött, a fideszes képviselők „gyors ütemben” szavaztak. A Mérce szerint ugyanakkor a kormánypárti képviselők szabályellenes módon a patkóból nyitották meg az ülést, majd futószalagon elindították a szavazást, amely az ellenzéki képviselők szerint több pontos is megsérti a házszabályt, ezért érvénytelen.

Délben Ungár Péter LMP-s politikus megafont használt, elindította a szirénát, sokan sípoltak, a Jobbik hangszórót vitt a terembe. Szabó Tímea PM-es politikus közvetlen közelről Orbán Viktor miniszterelnök arcába fütyült. Eközben megszavazták többek között a közigazgatási bíróságokról szóló javaslatot is, amelyet korábban államfői vétő nyomán az Alkotmánybíróság megakadályozott.

Hirdetés
Hirdetés

A vitatott törvényt végül 130 igen szavazattal, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. Az ellenzék a magyar himnuszt énekelte eközben, majd azt kiabálta: „hazaárulók”, „nem hagyjuk”. Estére demonstrációt jelentettek be a Kossuth-térre.

A törvény a munkaidőkeret egy évről három évre emelését és a rendkívüli munkaidő éves keretének 250 óráról 400 órára növelését célozza meg. Sajtóértesülések szerint ugyanakkor a törvénytervezet alapján nem járna bérpótlék a beosztáson túli rendkívüli munkaidőre, tehát a túlórára. A törvény módosítása és a munkavállalói beleegyezés után az elfogadott túlóra rendes munkaidőnek fog számítani.

Orbán Viktor miniszterelnök a korábbi szakszervezeti tiltakozásokat követően úgy nyilatkozott: a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvény a munkások érdekét szolgálja. Arra a felvetésre, hogy a munkaadók kényszeríthetik a dolgozókat, hogy vállaljanak túlmunkát, különben elbocsátják őket, a kormányfő azt mondta: Magyarországon ma munkaerőhiány van.

(Maszol/MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 13., 8:44
    ÉRTÉKELÉS: 27

    Viktor,Viktor… En mostanaig neked drukkoltam,mert partodnak jo volt a fo iranyelve a nemzeti problemak megoldasaban, de ez amit most tettetek ez csakugyan rabszolgatorveny.Es nem idezojelben,ahogyan ez az ujsag bemutatja,hanem a szo szoros ertelmeben.Meghogy a „munkasok erdekeit szolgalja”?!Egy olyan torveny,mely lehetoseget ad a munkaadonak,hogy tuloraztassa munkasait es lehetoseget ad arra a munkaadonak,hogy a tulorat ne duplan szamolja el ez semmikeppen nem a munkasok erdekeit szolgalja es kepviseli ! Ilyen torvenyt csak azok hozhatnak a mai forrongo helyzetu Europaban,akik meguntak a hatalmat es igy akarnak elkoszonni a kormanyzastol.Mert ennek igen is ez lessz a vege.Nem tudom,hogy ki vagy kik voltak a tanacsadoid ebben a temaban Viktor,de az teny,hogy akik azt tanacsoltak neked-nektek,hogy ezt a torvenyt igy ebben a formaban megszavazzatok,azok csakis rosszat akartak nektek.