Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa: a nők ellen családon belül elkövetett erőszak úgyszólván sátáni tett

Ferenc pápa: a nők ellen családon belül elkövetett erőszak úgyszólván sátáni tett Külföld

Azok a férfiak, akik erőszakot követnek el nő ellen, úgyszólván sátáni módon cselekszenek – jelentette ki Ferenc pápa az olasz TG5 tévécsatorna egy vasárnap este sugárzott műsorában.

Hirdetés
Hirdetés

A Reuters hírügynökség szerint az egyházfő ritkán használ olyan erős kifejezéseket, mint amilyenek ezúttal ebben a témában használt. A műsorban Ferenc pápa három nehéz sorsú nővel és egy férfival beszélgetett.

„Az otthonukban – gyakran férjük által – bántalmazott nők száma nagyon nagy” – válaszolta az egyik kérdésre, amelyet egy családjában bántott nő tett fel neki. „Számomra ez úgyszólván sátáni, mert olyan embert bántanak, aki nem tud védekezni, csak megpróbálhatja kivédeni az ütéseket. És ez nagyon megalázó” – mondta

A koronavírus-járvány kezdete óta a pápa többször felszólalt a családon belüli erőszak ellen. Ugyanis a járvány miatti korlátozások következtében nőtt ezeknek a bűncselekményeknek a száma számos országban.

Rendőrségi statisztikák szerint Olaszországban naponta mintegy 90 erőszakcselekményt követnek el nők ellen, s ennek 62 százaléka otthon történik – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás