Felhívás!

Egy percre le fog állni Budapest a trianoni döntés évfordulóján

Egy percre le fog állni Budapest a trianoni döntés évfordulóján Külföld

Karácsony Gergely főpolgármester vasárnapi Facebook-bejegyzésében arra kérte a budapestieket, hogy a trianoni döntés századik évfordulóján, június 4-én 16 óra 30 perckor egy percre álljon meg a főváros.

A főpolgármester közösségi oldalán úgy fogalmazott: szembe kell nézni rossz döntésekkel a régmúltból és a közelmúltból is, nem a múltban szerzett sebek elfedése, hanem éppen a jövő lehetőségeinek megragadása miatt. Azt írta: az 1920-as trianoni békediktátumban, a történelmi Magyarország felszámolásában a nagyhatalmak önzése és felelőtlensége mellett jelentős szerepe volt a dualizmus magyar politikai elitjének, korlátozó politikájának is.

A mai felelős nemzetpolitikáról Karácsony Gergely úgy vélekedett, hogy minden eszközzel támogatni kell a határon túli magyar közösségeket, de ezt akadályozza minden olyan tett és kimondott szó, amit a környező országokban a határok megváltoztatására való törekvésként lehet értelmezni.

Hangsúlyozta: abban azonban nem lehet vita, hogy száz évvel ezelőtt ordítóan igazságtalan, a nemzetek önrendelkezését sárba tipró döntés született. A magyarok pedig száz évvel a döntés után sem érezhetnek ezzel kapcsolatban mást, mint mélységes fájdalmat azért, mert “kilakoltattak bennünket országunkból”, hiszen Magyarország elvesztette területének és nemzeti jövedelmének kétharmadát.

Hozzátette: azért is érezhet minden magyar fájdalmat, mert a nemzeti önrendelkezés jelszavát sárba tiporva, 3,5 milliónyi “polgártársunk” került pusztán hatalmi számításból, akarata ellenére idegen állam fennhatósága alá. Mintegy 400 ezren kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, sokuk vasúti vagonokban húzta meg magát hetekig-hónapokig, néha évekig. “Rájuk, Budapest első menekültjeire is emlékezünk, amikor Trianonról szólunk” – jegyezte meg. Közölte: ahhoz, hogy “fájdalmunkból ne gyűlölet, a múlttal való szembenézésből ne a jövő feladása legyen”, az kell, hogy “egy percre legalább legyen közös az emlékezésünk”. Ezért kezdeményezte az egy perces leállást Budapesten.

Egy percre meg fog állni a budapesti közösségi közlekedés, leállnak a metrók, a buszok, a villamosok, és Karácsony Gergely arra kért mindenkit, hogy egy percre álljon meg mindenki, a budapesti polgárok közössége is. Álljon meg egy percre a közúti autós, biciklis és gyalogos közlekedés is – írta.

Úgy fogalmazott: az egyperces csendben “halljuk meg egymás közelségét határon innen és túl, a múlt, a jövő generációit” a fővárosban és vidéken is. Aztán az egy percnyi csend után úgy induljon tovább az élet, “hogy egy kicsit közelebb vagyunk egymáshoz” – tette hozzá.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások