Brexit: Theresa May távozott a Konzervatív Párt éléről

Brexit: Theresa May távozott a Konzervatív Párt éléről Külföld

Előzetes bejelentésének megfelelően távozott a kormányzó brit Konzervatív Párt éléről Theresa May miniszterelnök pénteken. Ez miniszterelnöki tisztségének megszűnésével is jár, de utódja megválasztásáig, vagyis várhatóan még legalább másfél hónapig ügyvezető minőségben ellátja a kormányfői és a pártvezetői feladatokat.

Lemondásának péntek délutáni hivatalos bejelentése így semmiféle azonnali alkotmányos és kormányzati változással nem jár, Theresa Mayt továbbra is ugyanazok a döntési hatáskörök illetik meg, mint eddig.

May az alsóházi konzervatív frakció szakpolitikai irányadó és végrehajtó testületét, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottságot értesítette pénteken levélben arról, hogy távozott a Konzervatív Párt éléről. E frakciótestület hatáskörébe tartozik a Konzervatív Párt vezetőválasztási folyamatának irányítása.

Theresa May május 24-én jelentette be, hogy június 7-én távozik pártvezetői tisztségéből. Ennek elsődleges oka azt volt, hogy a londoni alsóház egymás után háromszor visszautasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért 585 oldalas megállapodást és a hozzá kapcsolódó, 26 oldalas politikai nyilatkozatot, amely az Egyesült Királyság és az EU jövőbeni viszonyrendszerét körvonalazza.

Theresa May – még távozásának bejelentése előtt – emiatt kétszer is kezdeményezte a kilépés eredeti, márciusi 29-i határidejének meghosszabbítását. A jelenlegi Brexit-határidő az EU áprilisi döntése alapján október 31.

Az 1922 Bizottság péntek este közleményben erősítette meg, hogy Theresa May bejelentette lemondását a testületnek. A nyilatkozat is hangsúlyozza ugyanakkor, hogy May ügyvezetőként, utódja megválasztásáig a Konzervatív Párt élén marad.

A bizottság – amely onnan kapta nevét, hogy az egykori alapítók az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni alsóházba – felhívta a pártvezetői posztra jelentkezni kívánó képviselőket, hogy indulási szándékukat hétfőn brit idő szerint 17 óráig jelezhetik a testületnek. Az utódjelöltek hivatalos névsorát még aznap, a határidő lejárta után közzéteszik.

Mayt, aki hat évig belügyminiszter volt, a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás után választották a Konzervatív Párt vezetőjévé és így a kormány élére.

Elődje, David Cameron, aki a népszavazás előtt a bennmaradásért kampányolt, a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos győzelme után lemondott, visszaadta képviselői mandátumát is és távozott a brit politikából.

Theresa May egyelőre nem jelezte, hogy júliusban várható tényleges távozása után ő is kivonul-e a parlamentből vagy helyet foglal a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának hátsó padsoraiban.

A Konzervatív Párt szabálykönyve alapján a vezetői tisztségre jelentkezőknek nyolc alsóházi képviselőtárs támogatását kell megszerezniük.

A vezetőválasztási folyamat első szakaszában a frakció sorozatos szavazásokkal két főre szűkíti a jelöltek létszámát. Az első szavazási fordulót jövő csütörtökön, a továbbiakat június 18-án, 19-én és 20-án tartják. A versenyben maradó utolsó két jelölt közül – ha egyikük sem lép vissza a másik javára – a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg postai szavazással Theresa May utódját, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.

Az 1922 Bizottság tervei szerint a megválasztott utód július 22-én veszi át a pártvezetői tisztséget, és ezután tájékoztathatja kormányalakítási szándékáról II. Erzsébet királynőt.

Az utódjelöltek egyelőre nem hivatalos mezőnye jelenleg 11 fős, de a létszám hétfő estig még bővülhet. A londoni fogadóirodák Boris Johnson volt külügyminisztert, a keményvonalas tory Brexit-tábor frontemberét tartják a legesélyesebb utódjelöltnek.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.