Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Biden határozottan kiáll az amerikai csapatok kivonásáról szóló döntése mellett

Biden határozottan kiáll az amerikai csapatok kivonásáról szóló döntése mellett Külföld

„Határozottan kiáll” az amerikai csapatok kivonásáról szóló döntése mellett Joe Biden amerikai elnök.

Hirdetés
Hirdetés

Az elnök hétfőn, a Fehér Házban tartott beszédében úgy fogalmazott , „Határozottan kiállok a döntésem mellett. Húsz év alatt a saját káromon megtanultam, hogy soha nem volt megfelelő az alkalom az amerikai csapatok kivonására”.

Biden azt mondta: azzal a választással kellett szembenéznie, hogy tartja magát az előző adminisztráció által megkötött megállapodáshoz, vagy további több ezer katonát küld Afganisztánba a háború „harmadik évtizedét” megkezdve.

Az elnök hozzátette: nem fogja megismételni a múlt hibáit és nem bánta meg a döntését. Biden azt mondta: inkább elfogadja a kritikákat, mintsem egy következő elnökre bízza a döntést. Az afganisztáni kivonulásról szóló döntés „Amerika szempontjából helyes volt” – mondta.

Biden elismerte azonban, hogy az afganisztáni polgári kormány összeomlása gyorsabban bontakozott ki, mint amire számítottak. „Tisztán láttuk a kockázatokat, minden esetre felkészültünk, de mindig megígértem az amerikai népnek, hogy egyenes leszek. Az az igazság, hogy ez (az afganisztáni kormányzat összeomlása) gyorsabban alakult ki, mint amire számítottunk” – fogalmazott.

Beszédében egyértelműen az afgán vezetőkre hárította a Kabul bukása miatti felelősséget, mondván, „az afgán politikai vezetők feladták és elmenekültek az országból”. Az amerikai elnök felvetette az afgán hadsereg felelősségét is, akik – mint fogalmazott – „összeomlottak, néha anélkül, hogy megpróbáltak volna harcolni.”

„Az amerikai csapatok nem tudnak, és nem is szabad harcolniuk, illetve meghalniuk egy olyan háborúban, amelyet az afgán erők nem hajlandóak megvívni magukért” – tette hozzá.

Kifejtette, emlékeztetni akarja az országot arra, mi vezetett idáig és mi az amerikaiak érdeke Afganisztánnal kapcsolatban. Kiemelte, hogy csaknem 20 évvel ezelőtt azzal az „egyértelmű céllal” indultak Afganisztánba, hogy kézre kerítsék azokat, akik felelősek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásért. „Soha nem adtuk fel a vadászatot Oszama bin Ladenre, és el is kaptuk. Ez egy évtizeddel ezelőtt történt. Afganisztáni küldetésünknek soha nem kellett volna nemzetépítésről szólnia. Az egyetlen alapvető nemzeti érdekünk Afganisztánnal kapcsolatban ma is az, ami mindig is volt, az amerikai hazát érő terrortámadások megakadályozása” – fogalmazott.

Biden arról is beszélt, hogy amennyiben a tálibok megtámadják az amerikai csapatokat, miközben a kiürítéssel kapcsolatos műveleteket hajtják végre, akkor az „amerikai fellépés gyors, a válasz pedig erőteljes lesz”. „Szükség esetén pusztító erővel védjük meg az embereinket” – hangsúlyozta az elnök.

Trump lemondásra szólította fel Bident

Korábban Donald Trump volt amerikai elnök felszólította Joe Bident, hogy „megszégyenülve mondjon le” pozíciójáról az afganisztáni kivonulás kezelése és egyéb ügyek miatt.

Trump, helyi idő szerint vasárnap megjelent közleményében úgy fogalmazott: „Itt az ideje, hogy Joe Biden megszégyenülve lemondjon az Afganisztánban történtek, a hatalmas Covid-hullámok, a határon bekövetkezett katasztrófahelyzet, az energiafüggőség lerombolása és a megbénult gazdasági helyzet miatt.” Az afganisztáni kivonulás „sokkal különbözőbb és sokkal sikeresebb” lett volna, ha ő lenne az Egyesült Államok elnöke – tette hozzá.

Amit Joe Biden művelt Afganisztánnal, az az amerikai történelem egyik legnagyobb veresége lesz – fogalmazott közleményében Trump.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük