Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Biden: Amerika válaszolni fog, ha Oroszország vegyi fegyvert alkalmazna

Biden: Amerika válaszolni fog, ha Oroszország vegyi fegyvert alkalmazna Külföld

Az Egyesült Államok nem hagyná válasz nélkül, ha Oroszország vegyi fegyvert alkalmazna Ukrajnában – jelentette ki az amerikai elnök Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozóját követően csütörtökön.

Hirdetés
Hirdetés

Joe Biden a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az Egyesült Államok válaszának jellege a vegyi fegyverek orosz bevetése esetén a vegyi fegyver alkalmazásának természetétől függ. „A válaszunk arányos lenne” – hangsúlyozta.

Véleménye szerint az orosz elnök a NATO megosztását akarta elérni az ukrajnai inváziójával, Vlagyimir Putyin azonban az ellenkezőjét érte el annak, amit akart. „Nem gondolta, hogy meg tudjuk őrizni ezt az egységet. A NATO még sosem volt ilyen egységes, mint az Oroszországgal szembeni fellépés és Ukrajna támogatása ügyében” – fogalmazott az amerikai elnök, s és hozzátette: a szankciók szigorú végrehajtásával fent kell tartani a nyomást Moszkván.

„Felvetettem annak lehetőségét is, hogy Oroszországot ki kellene zárni a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoportból (G20)” – közölte. Azt mondta, ha azonban olyan országok, mint Indonézia és mások nem értenek egyet Oroszország eltávolításával, akkor véleménye szerint Ukrajnának is meg kell engedni, hogy részt vegyen a G20-ak találkozóin.

Közölte továbbá: az Európai Unió és a NATO rendszert hoz létre annak ellenőrzésére, hogy Kína megsérti-e az Oroszország elleni szankciókat. Azt mondta: világossá tette Hszi Csin-ping kínai elnöknek, hogy következményei lesznek, ha úgy dönt, támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni agresszióhoz. Kína tisztában van azzal, hogy gazdaságának jövője sokkal szorosabban kapcsolódik a Nyugathoz, mint Oroszországhoz – vélekedett Biden. Egyben reményét fejezte ki, hogy Kína nem nyújt segítséget a háború folytatásához Oroszországnak.

Biden megerősítette korábbi bejelentését, miszerint országa 100 ezer ukrán menekültet fogad be. A hangsúly a „családok egyesítésén és a veszélyben lévők védelmén van” – fogalmazott. Biden közölte továbbá, az Egyesült Államok egymilliárd dollár humanitárius segítséget nyújt az ukrajnai orosz támadások elől menekülőket befogadó országoknak. A menekültek befogadásának terheit „nem Lengyelországnak, Romániának vagy Németországnak kellene egyedül hordoznia”, ez nemzetközi felelősség – tette hozzá az amerikai elnök.

„Meg kell állítani a háborús bűnöst”

Meg kell állítani a korábban háborús bűnösnek is nevezett orosz elnök által irányított rombolást – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök pénteken a dél-lengyelországi Rzeszówban, újabb szankciókat helyezve kilátásba Moszkvával szemben.

Kétnapos lengyelországi látogatásának első napján Joe Biden Andrzej Duda lengyel elnökkel együtt az ukrajnai menekülteknek humanitárius segítséget nyújtó szervezetek képviselőivel találkozott Rzeszówban.

A találkozót megelőző közös sajtókonferencián Biden a jelenleg legfontosabb teendőnek a demokratikus világ egységének megőrzését nevezte. Fenn kell tartani a közös erőfeszítést az „azon ember által elkövetett rombolás megállítására, akit háborús bűnösnek neveztem” – utalt az amerikai elnök korábbi kijelentésére, amellyel Vlagyimir Putyin orosz elnököt illette. Hozzátette: úgy gondolja, hogy az illető „megfelel e meghatározás minden feltételének”.

Ukrajna megtámadása miatt Biden a múlt héten nevezte háborús bűnösnek Putyint. A kijelentést Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője „teljesen elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak” nevezte. Szerdán viszont Antony Blinken amerikai külügyminiszter úgy nyilatkozott: az Egyesült Államok értékelése szerint orosz katonák háborús bűncselekményeket követhettek el Ukrajnában.

Biden a rzeszówi sajtóértekezleten felidézte: a Nyugat „a világtörténelem legszigorúbb szankcióit” vetette ki Oroszországra. „És lesznek újabbak” – fűzte hozzá.

Közölte: azért is érkezett Lengyelországba, hogy személyesen lássa az ukrajnai orosz agresszió által kiváltott humanitárius válságot. Sajnálatát fejezte ki, hogy biztonsági okokból nem tekintheti meg a határ ukrán oldalán fennálló helyzetet, és ígéretet tett a humanitárius segítségnyújtást célzó erőfeszítések további fokozására.

Andrzej Duda az amerikai támogatás és a szövetségesek egysége jelének nevezte Biden látogatását.

Biden szombaton a lengyel fővárosban hivatalos megbeszélést folytat Dudával. Ellátogat a varsói Nemzeti Stadionban a menekültek számára létesített tranzitközpontba is, látogatása végén pedig beszédet mond a fővárosi Királyi Vár udvarán.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2022. március 27., 10:42
      ÉRTÉKELÉS: -3

      Japán nem akarta abbahagyni a háborúzást, így kipróbálták rajtuk az atomot. Ez mondjuk rögtön megoldotta a problémát és valahol hálásak is lehetünk, hogy mondjuk nem az oroszok próbálták ki előbb itt, mert kétség nincs, valaki megpróbálta volna előbb-utóbb. Másik haszna, hogy az egész világ látta mi lesz az atomháború eredménye így azóta is tabu ezt emlegetni. Kivéve most, az oroszokat.

  • User
    Dátum: 2022. március 25., 12:24
    ÉRTÉKELÉS: 10

    És hol van Magyarország,többen menekültek oda mint Romániába?Valaki ébressze már fel ezt a szenilis,hülyét.És milyen dolog az,hogy megfenyegetik Kínát ne nyújtson segítséget az oroszoknak,kinek képzelik magukat,Ők meg egész Európa nyújthat az ukránoknak de hát amit szabad Péternek nem szabad Pálnak.