Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az átlagosnál többen haltak meg júliusban a hőhullámok miatt

Az átlagosnál többen haltak meg júliusban a hőhullámok miatt Külföld

Az Európát sújtó rendkívüli hőhullámok miatt az átlagosnál 16 százalékkal többen haltak meg az Európai Unióban idén júliusban, egyben ez volt az eddig feljegyzett legmagasabb halálozás ebben az évben – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett jelentéséből.

A jelentés szerint a 2016 és 2019 között feljegyzett átlagos júliusi halálozási adatokhoz képest az idei júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában. A hőmérsékleti adatokat is figyelembe véve az adat azt bizonyítja, hogy a többlethalálozást a rendkívüli hőhullámok okozták – írták.

Kiemelték: a halálozások számának 16 százalékos emelkedése „szokatlanul magas érték” egy átlagos júliusi hónaphoz képest. 2020-ban – a pandémia első évében – ugyanebben a hónapban 3 százalékkal, 2021-ben pedig 6 százalékkal haltak meg többen az átlagosnál.

A többlethalálozás mértéke eltérő volt az EU-tagállamok között. A legtöbb tagállamban lényegesen átlag feletti értékeket jegyeztek fel júliusban. Köztük a legjelentősebb emelkedést Spanyolországban, az átlagos halálozási adatok felett 36,9 százalékkal. Spanyolországot Ciprus követi, ahol 33 százalékkal, Görögországban pedig 31 százalékkal haltak meg többen júliusban, mint a korábbi évek azonos hónapjában. Az uniós tagországok közül egyedül Lettországban nem regisztráltak többlethalálozást a vizsgált hónapban – jegyezték meg.

Az EU-ban ezt megelőzően 2020 áprilisában (25 százalék), 2020 novemberében (40 százalék), 2021 áprilisában (21 százalék) és 2021 novemberében (27 százalék) jegyeztek fel az átlagnál magasabb halálozási adatokat – írták.

Spanyolország júliusban vészelte át az elmúlt 40 év legjelentősebb hőhullámát, az ország egyes déli és középső részein az átlagos hőmérséklet meghaladta a 40 Celsius-fokot.

Az Eurostat-jelentés szerint Magyarországon 4,5 százalékkal, Romániában 2,4 százalékkal többen haltak meg idén júliusban az előző évek júliusi átlagához képest.

(forrás: MTI, fotó: Veres Nándor)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás