Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A püspökök a visszaélést elkövető papok kitaszítását szorgalmazzák az egyházból

A püspökök a visszaélést elkövető papok kitaszítását szorgalmazzák az egyházból Külföld

A szexuális erőszakért elítélt papoknak a papi rendből való kizárását szorgalmazta több püspök is a gyermekek védelméről a Vatikánban zajló tanácskozás második napján pénteken az áldozatoknak nyújtott segítség erősítésével.

A Ferenc pápa által összehívott püspöki tanácskozás második napjának címe a számonkérhetőség volt.

Az egyház püspökeinek kollegiális és szinodális, tehát közös döntéseken alapuló együttes cselekvését szorgalmazta felszólalásában Blaise Joseph Cupich, Chicago érseke, az amerikai püspöki konferenciában a kiskorúak védelmének felelőse. Úgy vélte, a probléma tudatosítása, a megtérés és az egyház minden szintjén történő reformok vezethetnek oda, hogy az egyház globálisan védelmébe tudja venni a leggyengébbeket.

Cupich érsek több pontos javaslattervet vázolt: mindenekelőtt azt, hogy az áldozatok tudják, hova és kihez fordulhatnak. Jogi és lelki segítségnyújtást szorgalmazott átlátható, könnyen elérhető „meghallgatási-központok” létrehozásával, amelyek működéséhez a világi szakértők és intézmények is csatlakozhatnak.

Hangsúlyozta, hogy az erőszakot elkövetők semmilyen immunitást ne élvezzenek paptársaik között. Ne érje retorzió azokat, akik vádakat fogalmaznak meg. Biztosított legyen a személyi adatvédelem, de ez ne jelentsen információzárlatot a hívők felé. Végül anyagi forrásokat is sürgetett az esetleges kivizsgálást indító püspökségek számára.

Hirdetés
Hirdetés

Cupich érsek, aki egyben a püspöki tanácskozás szervezőbizottságának tagja, a csütörtöki sajtótájékoztatón kijelentette, „akárhány jogszabályt elfogadhatunk, de nem kellenek semmire, ha minden egyes püspök részéről nincsen valós felelősségvállalás”.

Újságíróknak nyilatkozva Jean Claude Hollerick luxemburgi érsek, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) elnöke azt mondta, a püspököknek kötelessége a papok elkövette bűncselekmények jelentése, az elítélt papot pedig ki kell taszítani az egyházból. Megjegyezte, ha a sajtó a papok elkövette visszaélésekkel foglalkozik, helyesen cselekszik és „jót tesz”. A püspökök számára az ENSZ jelentést készített a gyermekerőszak nemzetközi helyzetéről.

A Rómában tartózkodó Walter Robinson a Boston Globe amerikai napilap újságírója, a helyi papi pedofília ügyeket felfedő Spotlight-újságírócsapat egykori tagja, úgy nyilatkozott, Ferenc pápa szembe akar szállni a pedofília szörnyetegével.

Az egyházfő csütörtöki közösségi bejegyzésében azt írta, az egyháznak nem szabad engednie a csábításnak, hogy magát és reputációját mentse.

A püspöki találkozó szombati címe az átláthatóság lesz. A püspökök este bűnbánati liturgián vesznek részt, vasárnap pedig közös misével zárják le a tanácskozást.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások