Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Gazprom leállította a gázszállítást Lengyelországba és Bulgáriába

A Gazprom leállította a gázszállítást Lengyelországba és Bulgáriába Külföld

Az orosz Gazprom közép-európai idő szerint szerda 8.00 órától leállítja a gázszállítást Lengyelországba a Jamal-Európa gázvezetéken – közölte kedden a PGNiG lengyel állami földgázipari vállalat.

Hirdetés
Hirdetés

A lengyel cég bejelentette, hogy lépéseket fog tenni, hogy helyreálljon a Jamal-szerződés alapján biztosított orosz gázszállítás. Hangsúlyozta, hogy szerződésszegésnek tekinti a gázszállítás felfüggesztését, s ennek alapján jogában áll kártérítést követelni.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kedden Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélését követően azt állította, hogy a Gazprom megfenyegette Lengyelországot, hogy leállítja a gázszállításokat. Morawiecki felvetette, hogy Moszkva esetleg így akarja zsarolni Varsót.

A lengyel kormányfő ugyanakkor kiemelte, hogy országa már előre felkészült gázellátása diverzifikálására, így Lengyelország gazdasága nincs veszélyben.

Anna Moskwa lengyel környezetvédelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy Lengyelország energiaellátása biztosított. Mint mondta, a lengyelországi gáztározók feltöltöttsége 76 százalékos, de egyelőre nincs szükség arra, hogy a tartalékot megnyissák, s a lengyel fogyasztók gázellátását sem fogják korlátozni.

Piotr Naimski államtitkár, a lengyel kormány energiaügyi megbízottja pedig arról beszélt, hogy a Gazprom kieső szállítmányait más forrásokból fogják fedezni. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a Jamal-szerződés 2022 decemberében egyébként is lejárt volna.

A PGNiG lengyel állami földgázipari vállalat a 2022 végén lejáró hosszú távú szerződés alapján közvetlenül a Gazprom orosz állami óriásvállalattól vásárolja a földgázt.

A Fehéroroszországon keresztül Lengyelországba tartó Jamal-Európa földgázvezetéken a gázáramlás szintje kedden magyar idő szerint 16.00 órakor már nulla kilowattóra (kWh) szinten állt, míg ugyanez az adat kedden kora reggel még 52 634 785 kWh/nap volt az Európai Unió (EU) földgázszállító vállalatait tömörítő hálózat adatai szerint.

Lengyelország már többször bejelentette, hogy nem fogadja el a Kreml követelését, hogy rubelben fizessen a földgázért a Moszkva által márciusban bejelentett új szabályok alapján.

Lengyelország kedden bejelentette, hogy 50 orosz oligarcha és vállalat, így a Gazprom is szerepel azon a szankciós listán, akik és amelyek újabb büntetőintézkedéssel, a többi között lengyelországi vagyonuk befagyasztásával sújthatók egy április elején elfogadott lengyel jogszabály alapján.

A lengyel szankciós törvény független az EU által közösen elfogadott büntetőintézkedésektől.

Bulgária sem kap több orosz gázt

Az orosz Gazprom szerdától leállítja a gázszállítást Bulgáriába – közölte kedden a bolgár energiaügyi minisztérium.

A tárca szerint erről az orosz gázipari óriásvállalat tájékoztatta a Bulgargaz bolgár állami földgázvállalatot.

A minisztérium közölte, hogy az állami energetikai cégekkel közösen lépéseket tettek a helyzet kezelésére, és arra, hogy az ország alternatív forrásokból fedezze a kieső gázszállítmányokat.

A szófiai vezetés egyelőre nem korlátozza a bolgár fogyasztók gázellátását.

A szófiai kormány az év végén lejáró földgázvásárlási szerződés rendelkezéseibe ütközőnek és jelentős kockázattal járónak minősítette az orosz fél által javasolt kétlépcsős fizetési mechanizmust

Bulgária a földgáz több mint 90 százalékát a Gazpromtól vásárolja.

Oroszország arra figyelmeztette Európát, hogy amennyiben nem hajlandó rubelben fizetni az orosz földgázért, a szállítások felfüggesztését vagy teljes leállítását kockáztatja.

A Kreml márciusban kiadott egy határozatot, amelyben azt javasolta, hogy az energiahordozókat vásárló vállalatok közvetlenül a Gazprombanknál nyissanak bankszámlát, fizessenek euróban vagy dollárban, amelyet Moszkvában rubelre váltanak át.

Az Európai Bizottság viszont azt tanácsolta, hogy az európai földgázvállalatok továbbra is abban a pénznemben fizessenek, amelyben a Gazprommal kötött szerződésben megállapodtak. Ezen szerződések 97 százaléka euróban vagy dollárban határozta meg a fizetési pénznemet.

A Gazprom is megerősítette a hírt

A Gazprom leállította a gázszállítást a bolgár Bulgargaz és a lengyel PGNiG vállalatnak, mivel nem fizettek rubelben a megállapított határidőn belül – erősítette meg szerdai közleményében az orosz gázipari holding.

„A Gazprom Export értesítette a Bulgargaz és a PGNiG vállalatot a gázszállítások április 27-től kezdődő felfüggesztéséről és a (Vlagyimir Putyin orosz elnök által kiadott) rendelet által meghatározott rend szerinti kifizetésig” – közölte a Gazprom, hozzátéve, hogy a Gazprom Export az április 26-i munkanap végéig nem kapott fizetést ezektől a vállalatoktól az áprilisi gázszállításokért.

A Gazprom emlékeztetett arra is, hogy Bulgária és Lengyelország tranzitország, így ha az orosz gáz harmadik országokba irányuló tranzitmennyiségéből jogosulatlanul kivesznek, a tranzitszállítások ezzel a mennyiséggel csökkennek.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a gázellátás helyreállításának feltétele az áttérés a rubelben fizetésre. Rámutatott, hogy ez semmilyen hatást nem gyakorol az energiahordozó árára.

Nem zárta ki ugyanakkor, hogy Oroszország Bulgária és Lengyelország mellett más országok sem kapnak gázt, ha nem fizetnek érte rubelben. Peszkov azt mondta, nem tudja megmondani, hány ország egyezett már bele, hogy áttér az új fizetési rendszerre.

Európai politikusok kijelentéseire reagálva azt mondta, hogy az áttérés a rubelelszámolásra a gázkereskedelemben nem zsarolás, és Oroszország továbbra is megbízható energiaszállító marad, és elkötelezett a szerződéses kötelezettségei mellett. Emlékeztetett rá, hogy az áttérést egyes országok „példátlanul barátságtalan” lépései váltották ki, akik a tartalékok jelentős részét „ellopták” Oroszországtól.

A TASZSZ hírügynökség reggel azt írta, hogy a hír hatására a gáz ára Európában 21 százalékkal ugrott meg, meghaladva az ezer köbméterenkénti 1370 dollárt.

Putyin elnök március 23-án rendelte el, hogy az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal folyó gázkereskedelemben át kell állni a rubelalapú elszámolásra. Mint mondta, az orosz fél nem fogadja el az ilyen szerződések alapján történő kifizetéseket „kompromittált valutákban”, beleértve a dollárt és az eurót.

A Gazprom kedden értesítette a lengyel és a bolgár importőr vállalatot, hogy szerdától felfüggeszti a gázszállításokat, mivel nem hajlandók orosz rubelben teljesíteni a végső kifizetéseket.

Az orosz szövetségi vámszolgálat szerint a Lengyelországba irányuló orosz gázszállítások tavaly 9,4 százalékkal, 10,58 milliárd köbméterre emelkedtek, a Bulgáriába irányulók pedig megduplázódtak, és 3,15 milliárd köbmétert tettek ki. Lengyelország évente mintegy 20 milliárd köbméter gázt használ fel. Varsó közölte: megtalálta a módját annak, hogy ne használjon többé orosz földgázt, mivel cseppfolyósított földgázt vásárol az Egyesült Államokból és Katarból, valamint Norvégiából is importál.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. április 28., 21:27
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Erről a medvés vicc jut eszembe, mikor nyuszika (Bulgária) és varjú szívatják a medve stewardesst a repülőn, mire a medve kiveti őket. Zuhanás közben a varjú kérdi a nyuszitól, te tudsz repülni komám?
    Nem tudok – közli a nyuszi.
    Kellet neked vagánykodni a repülőn – mondja a varjú.