Felhívás!

36 éve szinte csak kuponokból él

36 éve szinte csak kuponokból él Külföld

Egyszerűen csak kuponembernek nevezik azt a japán férfit, aki közel négy évtizede szervezi úgy az életét, hogy mindig kuponokkal vásárolhasson, és ezalatt lehetőleg ne kelljen költenie a pénzéből.

A 71 éves Hiroto Kiritani ezzel a mutatvánnyal kisebbfajta celebritássá vált hazájában, számos tévéműsorba hívták már vendégeskedni – írja az Oddity Central.

A férfi elmondása szerint évtizedek óta úgy él, hogy csak a lakbért és a rezsit kelljen a saját pénzéből fizetnie. Ha úgy gondolnád, hogy emiatt sokat nélkülözik, tévedsz. Rengeteg kupont kap az olyan cégektől, amikbe az évtizedek során befektetett.

A férfi 35 éves korában kezdte el cégekbe fektetni a pénzét, az első részvényeit még 1984-ben vásárolta. 1989-ben a japán részvénypiac összeomlásakor százmillió jent bukott, de ez sem tántorította el attól, hogy folytassa ezt a tevékenységét. Időközben rájött, hogy amíg egy cég legalább valamennyire profitot termel, addig a részvénytulajdonosoknak számos kedvezményt és ajándékot küldenek különféle kuponok formájában.

Az idők során Hiroto megtanult kizárólag efféle kuponokból élni, enni és ruházkodni, és ezzel Japán-szerte híressé vált. A kuponjai szinte az élet minden területét lefedik: akad köztük olyan, amivel évente 300 alkalommal mehet ingyen moziba, de éves konditermes bérlet is rejtőzik a gyűjteményében, sőt még akár zöldségeket vásárolni vagy ételt házhoz rendelni is tud kuponok segítségével.

(nlc.)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.