Felhívás!

Újabb szigorító intézkedések Kézdivásárhelyen

Újabb szigorító intézkedések Kézdivásárhelyen Közérdekű

Annak hatására, hogy tegnap Kézdivásárhely is átlépte a háromezrelékes fertőzöttségi arányt, a Helyi Sürgősségi Bizottság újabb szigorító intézkedéseket hozott. Kézdivásárhely tegnap óta a vörös forgatókönyv szerint működhet, ennek részleteit foglalták határozatba a 2020. november 17-i gyűlésen. Az intézkedések holnaptól, azaz 2020. november 18-tól lépnek érvénybe, és december elsejéig tartanak. A Bizottság november 30-án felülvizsgálja döntését.

A határozat értelmében, Kézdivásárhelyen a következő szigorítások érvényesek:

– tilos tevékenység szervezése a Kicsid Gábor Sportcsarnokban, a Deme László Műjégpályán és az Incze László Céhtörténeti Múzeumban;

– tilos koncertek és kulturális rendezvények szervezése;

– az edzőtáborok, edzések és szervezett sportversenyek csak az Sportminisztérium és az Egészségügyi Minisztérium határozatában megállapított feltételek mellett végezhetők. A zárt térben végzett fizikai edzéseket csak a távolságtartás szabályainak betartásával szabad végezni, itt az egy főre eső edzőfelületnek legalább 7 nm-nek kell lennie;

– kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése az utcákon és köztereken a fertőzési rátától függetlenül minden 5 éven felüli személynek;

– egyházi tevékenység folytatható bent és/vagy szabadtéren, az egészségvédelmi szabályok betartásával;

– magánjellegű rendezvények szervezése tilos;

– a játéktermek működtetése szünetel;

– a bárok, éttermek és cukrászdák belső tereinek működése tilos. Kivételt képeznek a szállodákban, vendégházakban vagy más szálláshelyekben található éttermek, bárok, kávézók, azonban azokban csak azokat a vendégeket szolgálhatják ki, akik oda vannak elszállásolva, figyelembe véve az asztalok közötti távolságot;

– élelmiszerrel, alkoholos és alkoholmentes italokkal való kiszolgálás csak szabadtéren megengedett, biztosítva az asztalok közötti legalább 2 méteres távolságot, egy asztalnál pedig legfeljebb 6 ember ülhet, ha különböző családból vannak; az élelmiszerek kiszállítása megengedett;

– 23 óra és 5 óra között az ország területén kijárási korlátozások lépnek életbe; a lakást csak munkavégzés, gyógyszerbeszerzés, orvosi vizsgálat, ingázás, gyerek- és idősgondozás céljából vagy a családban történt haláleset miatt lehet elhagyni; a lakhelyelhagyás célját a személyi adatokkal együtt egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban kell rögzíteni, a kitöltött formanyomtatványt pedig az éjszakai igazoltatáskor fel kell mutatni a hatóságoknak.

(közlemény)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.