Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mutass jó példát! program

Áprilisban indult útjára a Nőileg magazin új programja, a Mutass jó példát! A Hargita megyei jelölés után Kovászna megyében folytatódott a program, itt, a korábbi eredményeket is túlszárnyalva, összesen 129 jelölést adtak le a jelölők. Néhány ember köré valóságos mozgalom alakult ki, olyan személy is van, akire 42 jelölést adtak le. A végső összesítés után 54 személy van versenyben a Nőileg magazin júliusi lapszámának címlapjáért.

A program menetének megfelelően Kovászna megyéből is három személyt választ ki a zsűri, akikről a Nőilegben olvashatunk majd. A szervezők úgy gondolják, biztató azt látni, hogy az olvasók, érdeklődők fontosnak tartják, hogy az általuk példaképnek tartott személyek minél nagyobb figyelemben részesülhessenek, ezt mutatja az is, hogy néhány jelöltért összefogás alakult ki, és többször is jelölték. Azonban fontos megjegyezni, hogy a legtöbb jelölést kapott személy sem élvez elsőbbséget, a zsűri minden jelöltet egy pontszámmal értékel.

Az 54 versenyző, foglalkozását tekintve, óvónő, kosárlabdaedző, iskolaigazgató, fodrász, cégvezető, bútorfestő, pedagógus, nyugdíjas, önkénteskoordinátor, kézműves, háziasszony, pszichológus, civilszervezeti vezető, könyvtáros és orvos. A jelöltek nagy része Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kilyénből, Barótról, Illyefalváról és Kovásznáról van. Jelölés érkezett Budapestről, Pécsről, Vecsésről, Londonból és Dublinból, küldtek be javaslatot Kolozsvárról, Csíkszépvízről és Felsőboldogfalváról, valamint természetesen a Kovászna megyei nagyobb városokból és falvakból. A jelöltek jó tulajdonságai között említették az önkéntességet, az odaadással végzett munkát, a közösségért való tevékenykedést, a szakértelmet, a kitartást és a nagylelkűséget.

A zsűri elkezdte a jelölések elbírálását, a győztesek nevét június közepén közöljük.

 (Nőileg-közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük