Felhívás!

Legyél profi táncos!

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán 2020 szeptemberében indult el – az erdélyi táncos szakma nagy örömére – a nappali tagozatos táncművészet szak. Nagy várakozással tekintünk az új oktatási formára, amin reményeink szerint a következő években és évtizedekben szakképzett táncpedagógusok és táncművészek szerezhetnek diplomát. A szak gyakorlati oktatása néptánc alapú, de a hallgatók klasszikus balettet tanulhatnak, és kortárs technikákat sajátíthatnak el, valamint történeti és polgári társastáncokban is elmélyülhetnek. Jelenleg tíz tandíjmentes, és öt költség-hozzájárulásos hellyel működünk. Sajnos, a pandémia az elmúlt évben – az online és hibrid oktatás miatt –visszavetette munkánkat, s ez a válság a jelentkezők számában is megmutatkozott. Míg az első beiskolázáson kétszeres volt a túljelentkezés, az elmúlt évben csak kilenc főt tudtunk felvenni a 12 jelentkezőből.

A harmadik felvételi ciklust nem bízzuk a véletlenre, s április óta kiemelten foglalkozunk a szak népszerűsítésén. Az online tér továbbra is fontos számunkra, hiszen e tanulmányi forma a 21. században teljes létjogosultságot nyert. Újdonság viszont, hogy végre személyesen is tudunk találkozni a potenciális jelöltekkel.

Május 28-án két erdélyi helyszínen – a marosvásárhelyi FolkUdvarban, a csíkszeredai Sapientia Napon – népszerűsítjük szakunkat. A tematika a korábbiakhoz hasonló, az előbbin beszélgetéssel, vetítéssel, tánccal kedveskedünk az egybegyűlteknek, az utóbbin pedig, a tánc mellett, az Erdélyi Hagyományok Háza csíkszeredai irodájával szervezünk még bemutatót. Június 8-án a szak második, Bál című vizsgaelőadását rendezzük Kolozsváron, a főtéri székházunkban. Az esemény nyitott, mindenkit szeretettel várunk.

 

Könczei Csongor docens, oktatási programvezető

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.