Felhívás!

Egyszerűsít az országos áramszolgáltató

A romániai energiapiac 2021. január 1-jétől történő liberalizálásának ürügyén az Electrica Furnizare villanyáram-szolgáltató közleményben fordul volt és leendő ügyfeleihez, és már a legelején leszögezi, ezután szerződéskötéshez az aláírt kérvény mellett elegendő egyetlenegy dokumentum, a személyi igazolvány (kártya) bemutatása. Szerződésfelújítás, megerősítés esetén az egyszerűsítés feltétele az, hogy az Electrica Furnizare szolgáltatóhoz már korábban benyújtott hivatalos okiratok, tanúsítványok stb. érvényesek legyenek.

Az egyszerűsített szerződés ügyviteli eljárása az ügyfélfogadó irodákban, székhelyeken és az áramszolgáltató internetes honlapján (www.electricafurnizare.ro) egyaránt érvényes. Az internetes honlapon az első lépés az, hogy az érdeklődő bejelölje, új (Sunt client nou) vagy régi (Sunt client existent) ügyfél. Ezek után a szerződéskötés módozata kétféle, a régi ügyfelek esetében egyszerűbb, de az új ügyfelek számára is igyekeznek mellőzni a bürokráciát. A honlapon egyéb tudnivalókról is lehet tájékozódni.

Aki új ügyfélként az Electricát választja, be kell mutatnia a személyi igazolványát, emellett hivatalos irattal kell bizonyítania, hogy tulajdonos azon a címen, ahová a villanyáram-szolgáltatást kéri. A tulajdonjog közvetlen igazolását helyettesítheti egy saját felelősségre írt nyilatkozat abban az esetben, ha a szóban forgó címen az érintett személynek és (vagy) családjának már korábban is volt áramfogyasztása, vannak ezt igazoló számlák.

Az Electrica Csoport közli, hogy az Electrica Furnizare áramszolgáltatót folyamatosan foglalkoztatja az ügyfeleivel való kapcsolatok javítása, tökéletesítése, ezt a célt követik a szerződéskötések közvetlen vagy digitális módozatainak egyszerűsítésével is.

Az Electrica Csoport tagjaként a többségi magántőkével rendelkező Electrica Furnizare nagyvállalatnak több mint 120 éves múltja és tapasztalata van a villamosenergia-szolgáltatás piacán.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. február 4., 6:28
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Annyira foglalkoztatja az ugyfeleivel valo kapcsolatok javitasa,hogy meg a szamlakat sem kepesek idejeben eljutatni Szekelyudvarhelyen a fogyasztokhoz.