Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Aktívan jelen van az MCC

Tartalmas előadásokkal bővítette az idei Kolozsvári Magyar Napok programkínálatát a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A több száz programot felsorakoztató neves esemény részesévé válva a Szentegyház utcai Ifjúsági Udvarban találkozhattak az érdeklődők a szervezettel augusztus 16–21. között.

Nagy nyüzsgés volt a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt az Ifjúsági Udvarban, a kolozsvári MCC-központ szomszédságában. Nap közben előadások, beszélgetések, izgalmas tevékenységek töltötték ki a programot, estéként koncertek, táncház, bulik várták a szórakozni vágyókat.

„Örülünk, hogy mi is bekapcsolódhattunk Kolozsvári Magyar Napok forgatagába, és saját programokkal is gyarapíthattunk egy ilyen rangos rendezvényt” – mondta el a múlt heti rendezvénysorozattal kapcsolatban Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szervezet nem csak Kolozsváron vállal aktív közösségépítő szerepet.

Ezen a nyáron a Kolozsvári Magyar Napok mellett az MCC Erdély több városának kiemelkedő rendezvényeibe is bekapcsolódik, a helyi MCC-központok munkatársai pedig aktívan részt vesznek a szervezésben, lebonyolításban, önkéntesekként bevonva a diákokat is a tevékenységekbe. Augusztus 17–21. között Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napokon természettudományos kísérleteket rendezett kíváncsi gyerekeknek, augusztus 23–28. között pedig Marosvásárhelyen saját sátorral jelentkezik a Vásárhelyi Forgatagon. Itt a gyerekfoglalkozások mellett előadások és kerekasztal-beszélgetések fognak elhangzani klímapolitikai kérdésekről, kriptovalutákról, a felnőtté válásról és függőségekről. Szeptember 1–3. között Sepsiszentgyörgyön, a Tabakó Fesztiválon az első műszak, azaz a nap közben zajló előadások szervezéséért felel az MCC.

(MCC-közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások