Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A székely himnusz százéves évfordulójára

A Székely Nemzeti Tanács már megalakulásának pillanatában nagy jelentőséget tulajdonított a székelység jelképeinek, nemzeti jellegzetességeinek, úgy tekintve, hogy a célként megfogalmazott területi autonómia részének kell tekinteni a székely terület himnuszát, zászlaját, címerét, saját nyelvét, kultúráját, hivatalos ünnepeit és határait. A történelmi hagyományokra építve alkotta meg Székelyföld címerét és zászlaját és kezdeményezte, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés nyilvánítsa a székely himnuszt Székelyföld himnuszává.

A Mihalik Kálmán által megzenésített vers, amelynek szerzője Csanády György volt, az első világháború után nemcsak Erdélyben terjedt el, hanem az egész Kárpát-medencében, és a magyar nemzet akaratából egy természetes és közösségi, érzelmi válasz volt Magyarország feldarabolására. Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szózata mellett a magyar nemzeti érzés kollektív megélésének nyitott még egy utat.

A Székely Nemzeti Tanács célkitűzése volt, hogy legyen egy hivatalos partitúrája a székely himnusznak, amelyet a testület sajátjának mondhat és ajánlhatja Székelyföld lakóinak, minden székelynek és minden magyarnak a nagyvilágból. Werner Gábor karmester jóvoltából ez a hivatalos partitúra 2021-ben megszületett, és köszönhetően az MTVA aktív közreműködésének, már létezik egy hangfelvétel is, amely a közszolgálati médiavagyon része. Ezt a hangfelvételt tudjuk felajánlani minden emlékező közösségnek a székely himnusz centenáriumán.

A hangfelvételek három változatban – szimfonikus zenekar + négyszólamú kórus; fúvószenekar + egyszólamú kórus; szimfonikus zenekar + egyszólamú kórus – a Székely Nemzeti Tanács youtube-csatornáján érhetőek el.

A kórusok, szimfonikus és fúvószenekarok számára a partitúrát kérésre eljuttatjuk egy megadott címre.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük