Felhívás!

Zacskómizéria

Zacskómizéria Kovászna megye

Alig három napja indult el a tej-kifli program Háromszéken, és máris kritikák özöne éri: kicsi és foltos az alma, ízetlen a keksz, de főképpen azt teszik szóvá a szülők közül nagyon sokan – és teljes joggal –, hogy ha minden egyes gyümölcsöt zacskóba csomagolva osztanak ki, tenger mennyiségű szemét termelődik naponta, és ez megterheli amúgy is szenvedő természeti környezetünket.

Henning János, a megyei tanács alelnöke a felelős a tej-kifli program elindításáért, őt kérdeztük először. A vonatkozó 640-es kormányhatározat részletekbe menően rendelkezik a kiosztás módszertanáról, itt szerepel az is, hogy egyenként csomagolandó a gyümölcs, de az is, hogy teljes kiőrlésű lisztből készült, cukormentes a keksz. Ettől arrafelé a prefektúrával közös bizottság felügyeli a gyakorlati kivitelezést – magyarázta Henning –, ebben benne van a prefektus, a közegészségügyi igazgatóság és az élelmiszerbiztonságért felelős hivatal küldötte is.

Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője jogosnak találja a zacskózás miatti felháborodást, ugyanakkor indokoltnak is a gyümölcs egyenkénti csomagolását („mindenkinek igaza van”), hiszen rengeteg kosz tapadhat a szállítás, rakodás közben az almára, arra pedig nincs garancia, hogy a gyerekek – akár biztatásra – megmossák azt evés előtt.

– Két megoldást látok lehetségesnek – fejtette ki Sikó –, vagy biológiailag lebomló csomagolást találni, vagy az iskolák gondoskodhatnának a rájuk eső mennyiség megfelelő mosásáról egy menzán, de erre sok helyen sincs lehetőség.

A visszajelzések viszont eljutottak az illetékesekig, reméljük, hogy inkább előbb, mint utóbb foganatjuk is lesz.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. február 26., 9:50
    ÉRTÉKELÉS: 12

    MIndjart jon az uj alma idenje, persze hogy ami meg raktaron van, nem olyan mint a friss alma. Erheto. DE attol eltekintve ehetooooo. Hihetetlen, hogy mennyire kicsinyesek vagyunk, ilyen teren. Gyerek miert ne tudna megmosni azt az almat? Igen lehet meg is kene ragjuk helyettuk……A masik dolog meg, mitol tartjak ehetetlennek a kekszet? Mert nem edes? mert nincs benne csokolode? Mert Teljes kiorlesu lisztbol van? Mi a gond? Kedves szulok, tegyenek egy kort az iskolai szunetben es nezzek , meg hagy tulsulyos, elhizott gyermek van??? Otthon a gyerek hallja, h fiam milyen ehetetlen kekszet kaptal, foltos almat kaptal, masnap ezzel az informacioval hulyiti tarsait.
    En peldaul mindig azt mondom a kislanyomnak, hogy biza sok gyerek van akinek mennyei manna lenne az alma is, a kenyer is, tj is stb.stb. Sok gyerek van a megyeben akinek lehet ez lenne csak a mindennapi betevoje.
    valo igaz, hogy a csomagolas egy kicsit sok, na de adott valaha az allam, eu penzt valaki ugy valamire, hogy azt ne kelllett volna szaz helyen megjelentetni, feltuntetni.?????

    Szentul megvagyok gyozodve, hogyha a gyerekeknek csokis kiflit adnanak, reszelt almat senki egy szot se szolna……tisztelet a kivetel. SZOMORUUUUUUU

    • User
      Dátum: 2019. február 26., 11:44
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Persze, hogy vannak szegényebb családból való gyerekek, akiknek ez nagy dolog (erre hivatkozni álszentség, talán ők elégedjenek meg a rossz ízű keksszel, jó az nekik alapon?). Ha már csinálunk valamit, lehet azt jól is. A kritika jogos. Meg kell hallgatni a kifogásokat, mert az jelzi, hogy igazából mennyit ér az egész. Ez nem kicsinyesség, igényességnek hívják. Ha bemész egy boltba, akkor sem a silány terméket keresed. Akkor itt miért elégednénk meg a gyenge termékkel? Mert ingyen van? Amúgy nincs ingyen (ki van fizetve busásan a cégnek, aki biztosítja), csak annak látszik, mert díjmentesen kapják a gyerekek. Ha megelégszünk a gyenge minőséggel, akkor nem marad törekvés a javulásra, és idővel még ilyen sem lesz.
      Ennek semmi köze a túlsúlyos gyerekekhez. Ne keverjük össze!

    • User
      Dátum: 2019. február 26., 23:43
      ÉRTÉKELÉS: 1

      egyszerű mondani meglehet kenni lekváral de ki kíváncsi arra hány gyerek eszi azt meg mert a feltalálók csak aval foglalkoznak nekik megvan a pénzük nem eroszakolnam rá a gyerekemet hogy megegye csak azért mert egyesek úgy gondolják egészséges életmód ez ojan mind ha holnaptól azt mondanak neked nemehec sót mert egészségtelen

  • User
    Dátum: 2019. február 26., 12:06
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Tiszelt hozzászólo
    A minöséget mindenképpen bekell tartani !
    A sok szülö hozzáállásán pedig nagyon sok kivetnivalo van.
    A közbeszeezésnél pedig mikor összeállitják a tenderfüzetet a minöség kellene legyen az egyik legfontosabb tényezö.Sajnos a sok mellébeszélés és a rosszindulat beszél nagyon sok emberböl.
    Amit fontos tudni ,hogy ezek az ugynevezett szociális segélyek EU s forrásokbol vannak financálva ,ha lehivjuk megkapjuk ha nem elveszitjük.

  • User
    Dátum: 2019. február 26., 12:43
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Mitol gyenge termek??? mert kicsi meretre? vagy mert?
    Fereertes ne essek semmikeppen. Csak arrol is van szo jelen pillanatban, hogy valoszinu, hogy jobb szivvel eszi meg a gyerekek tobbresze a csokis kiflit, mint egy teljes kiorlesu kekszet…….Es?????

  • User
    Dátum: 2019. február 26., 12:44
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Mitol gyenge termek??? mert kicsi meretre? vagy mert?
    Fereertes ne essek semmikeppen. Arrol is van szo jelen pillanatban, hogy valoszinu, hogy jobb szivvel eszi meg a gyerekek tobbresze a csokis kiflit, mint egy teljes kiorlesu kekszet…….Tulsuly? nem a teljes kiorlesu keksztol hiztak el.Bocsanat..

    Es ha valakinek nem tetszik a minoseg stb stb meglehet torvenyesen tamadni…..

  • User
    Dátum: 2019. február 26., 15:22
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A teljes kiőrlésű liszt, a mai polkorrekt megnevezése a szitálatlan lisztnek. Sok idióta azt hiszi hogy milyen jó, mert nagy a hírverés körülötte, és divat lett majmolni a az ilyenen élő anorexiás modelleket. Amiért kapott egy ilyen elnevezést, attól még a korpát benne hagyták. Nem véletlenül sz@r az íze.

    • User
      Dátum: 2019. február 26., 16:42
      ÉRTÉKELÉS: -7

      Nagy szaktudassal rendelkezo hozzaszolonk, idiotanak nevezte azokat akik esetleg teljes kiorlesu kekszrol beszeltek…Ha meg benne is van a korpa( hahah) egy kicsit egeszsesebb mint mas termek. Ki mihez szokott….

  • User
    Dátum: 2019. február 26., 15:32
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Lehetne ezt úgyis, hogy kevés cukrot tesznek a kekszbe, mert így túl drasztikusan terelik a gyermekeket az egészséges étkezés fele. Kifogások persze semennyi cukorral, kis cukorral és sok cukkorral is bőven teremnek. A papírzacskó akkor lenne opció, ha nem kellene érte sok fát kivágni. Ráadásul szakad, átázik… Az egészséges étkezésre való nevelést a szülőknél kellene kezdeni, erőteljes kampánnyal, mert amit otthon megszokik a gyerek, azt sok évig továbbviszi….

  • User
    Dátum: 2019. február 27., 7:35
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ne mind erőltessük a papirzacskot, hiszen a kedves Szerv mar beszerezte a műanyag csomagolásra a gépsort. Ha át kellene állni amit nem igazan hiszek az nagyon nagy bukta lenne a szinmagyar 😀 beszállítónak. Emberek, ez üzlet valakiknek, ez nem arról szól hogy a gyerekeinknek jobb legyen. Valaki zsírosodik és a megrendelő is kap belőle. A gyerek pedig járjon jól. Ott a járda. (egy Hofi parafrázis)

  • User
    Dátum: 2019. február 27., 8:55
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Tisztelt hozzászólo
    1 Ha valaki veszi a fáradtságot és hozzálát irni akkor írjon helyesen !
    2 Ezek a programok EU s forrásokbol vannak financálva nem helyi költségvetésből,amit ha lehivunk részesülünk belöle ,ha nem elveszítjük a pénzkeretet. ,ezeket az összegeket nemlehet más egyébre forditani.
    3′ Biza sok éhezö gyereknek jolesik.
    Minden ilyen lehetöséget kikellene hasznájunk,de nem ikább rosszindulatuan kommentálni.

  • User
    Dátum: 2019. február 27., 21:59
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Finyas egy kutyája van !
    Mivel tartja a kutyáját talán Lazaccal ?
    A földbe kellene elsülyednie a szégyentöl az ilyen embereknek.
    Mit tett ön a közöségünkért ?
    Sokan nem is tudják felfogni ,hogy mennyi munka áll a háttérben.
    1,5 Év késés után nagy nehezen elindul valami ,de a sok irigység meg rosszindulatu emberek ezt is elgáncsolják .
    SZÉGYEN. !!!!!
    Igy segitsük a helyi vállakozásokat .

      • User
        Dátum: 2019. március 1., 18:42
        ÉRTÉKELÉS: -5

        Aki nekem címezte helyesbítéseit, említem, hogy az alábbi miatt szóltam:
        Tisztelt hozzászólo (1) – (1)
        1 Ha valaki veszi a fáradtságot és hozzálát irni akkor írjon helyesen !
        2 Ezek a programok EU s forrásokbol vannak financálva nem helyi (1) – (1) költségvetésből,amit ha lehivunk részesülünk belöle ,ha nem elveszítjük a (2) pénzkeretet. ,ezeket az összegeket nemlehet más egyébre forditani.
        3′ Biza sok éhezö gyereknek jolesik. (1)
        Minden ilyen lehetöséget kikellene hasznájunk,de nem ikább rosszindulatuan (3) kommentálni. Csak ennyi – nem kevés hiba volt benne, annyit megengedtem magamnak is. Az illető még szólt, röviden. Üzengessen neki!
        A keksz valóban csapnivaló, s az almaevést bemutatni a szállítót kellene kiállítani a gyermekek elé! Talán azt is, aki a pályázatot átengedte?!