Felhívás!

Visszatért a tél Háromszékre

Visszatért a tél Háromszékre Kovászna megye

Az országos meteorológiai szolgálat honlapján közölt adatok szerint hó borítja csaknem a teljes Székelyföldet, viszont a havazás Háromszéket érintette erőteljesebben, ahol Kézdivásárhelyen 24, Kovásznán 20, Bodzafordulón 16, Baróton 13 centiméteres hóréteg rakódott le. A visszatért tél főként a Háromszékről Moldvába tartó utakon okozott fennakadásokat, ahol az erős szél fákat döntött az úttestre. A havazás miatt ugyanakkor 34 háromszéki település, pontosabban 12.520 fogyasztó maradt áram nélkül.

Az Electrica áramszolgáltató cég képviselői szerint összetettebb a probléma, hiszen a havazás, a szélvihar nem okozott volna ekkora felfordulást, ha az erdészetek – tisztelet a kivétel – együttműködtek volna az áramszolgáltató céggel, és hozzájárultak volna a szabályos, megfelelő távolságban történő kivágásokhoz. A cég álláspontja szerint az erdészetek nem akarják megérteni, hogy szükség van a 24 méteres biztonsági távolságra, akadékoskodnak, annak ellenére, hogy az áramszolgáltató bevállalta a kivágási költségeket is, mégsem bélyegezik ki a fákat, így a szerződött kivitelező nem végezheti el a vágásokat.

A többórás áramkiesést az okozta, hogy Felsőháromszéken az áramvonalak, vezetékek több helyen sérültek a kidőlt fák, a hó súlyától a vezetékekre ereszkedett faágak miatt. A hibajavítók munkáját nagyban nehezítette, hogy hosszú kilómétereken rá voltak ereszkedve az ágak a vezetékekre, ezeket mind fel kellett szabadítani.

 

Betonoszlopnak hajtott

Nem lazsáltak a háromszéki tűzoltók sem, akiket keddről szerdára virradólag nem kevesebb mint 20 alkalommal riasztottak a 112-es sürgősségi hívószámon. „A 12-es országúton, Sepsibükszád közelében láncfűrészek segítségével tették járhatóvá az úttestet, illetve 6 kidőlés veszélyes fát is kivágtak. A bodzafordulói önkéntesek a 10-es jelzésű országúton, Bodzakrasznán kellett eltávolítsanak egy, a teljes forgalmat leállító, úttestre zuhant fát” – tájékoztatott Tolvaj Marius, a megyei tűzoltóság szóvivője. Tőle tudtuk meg, hogy az említettek mellett Kézdivásárhelyen is akadt dolguk, itt egy kamionra hajtott egy betonoszlopnak, illetve egy személygépkocsira zuhant fát kellett eltávolítsanak. Szerencsére egyik esetben sem sérült senki.

Harminc kilométeres kocsisor

A Moldvába tartó teherautó-forgalom nemcsak Csernáton–Kézdivásárhely útszakaszon okozott fennakadásokat, hanem egészen Ojtozig megbénította a közlekedést. Dimény Zoltán berecki polgármestertől lapunknak elmondta, az Ojtoz környékén az útra dőlt fák eltávolítása mellett a nagy hó is gondot okozott. Az elöljáró kifejtette, Bereckben nem állomásoztak kamionok, mivel azokat egyrészt Kézdivásárhelyen, másrészt a hágón túl, de már Kovászna megyében leállították. Értesülése szerint Moldova felé volt nagyobb a torlódás, ahol egy harminc km-es kocsisor gyűlt fel, így arra számít, hogy a forgalom felszabadítása utáni is pokoli lesz a közlekedés a 11-es országúton.

Hétvégéig figyelmeztető jelzés

Tegnap beigazolódott, hogy mennyire forgalmas a Kézdivásárhelyen átvezető országút: az ojtozi útlezárás miatt teljesen bedugult a Gyárak és az 1918. december 1. utca.

Bokor Tibor polgármester érdeklődésünkre elmondta: nem érte őket váratlanul a havazás, viszont a lezúduló hatalmas mennyiségű hó miatt egész nap a tűréshatáron dolgoztak, és be kellett lássák, hogy a városnak nincs akkora kapacitása, hogy az utakat folyamatosan tisztán tartsák.

– A Gyárak utcája nem hiszem, hogy a napokban könnyen járható lesz, mivel a kiküldött narancssárga riasztás egészen a hétvégéig tart, így továbbra is számítani kell arra, hogy bedugul a 11-es országút – mondta a polgármester.

A céhes város polgármestere szerint a városgazdálkodás emberei folyamatosan dolgoztak, elég sok helyre riasztották őket kitörött ágak, vagy veszélyes, a hó súlya alatt megroppanó fák kivágása miatt.

Kovászna sem úszta meg: a több mint 12 órája tartó sűrű havazás fennakadásokat okozott mind az autós, mind a gyalogos forgalomban. A vizes hó kábeleket szakított el, fákat döntött ki, faágakat hasított le. A városháza munkatársai folyamatosan dolgoznak az akadályok megszüntetésén.

Tavasz csak két hét múlva

A csillagászati tavasz első napjáig még egy jó hét van hátra – emlékeztetett Kovács Ödön. Kovászna megye menedzsere szerint a megyei utakon nem volt fennakadás, jóllehet Kommandón például 60 centiméteres hó esett.

Téli körülmények között, de fennakadások nélkül lehetett autózni szerdán a megyei utakon. A rendkívül vizes, nedves hó súlya alatt „leszakadt néhány ág”, de komolyabb fennakadásról nem lehet beszélni. Jártak a hótolók, szórták az utakat és meg-meg kellett állniuk, hogy egy-egy vastagabb ágat félredobjanak, de sehol nem akadt el a forgalom a visszatérő télben. A hótalanításra szerződött társaságnak van csúszásgátló anyaga, rendben vannak az autói, nem hiszem, hogy a hátralévő néhány nap gondot okozna – mondta el megkeresésünkre Kovács Ödön.

A szakember szerint „jó előre tudni lehetett” erről a hidegfrontról, senkit sem érhetett meglepetés, hogy havazott. Hozzátette: öt óra után indulnak a hótolók, hét-fél nyolcra oda-vissza megjárják a kiszabott útszakaszt, amire a személygépkocsi forgalom elindul, jó körülmények vannak az utakon, és ez nem fog változni ezen a télutón.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 18., 20:44
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nyujtódon a polgármester szomszédságában 2 nap után sem hányták el a havat az iskola és buszmegálló elől! Majd az ilyen tettekkel kell dicsekedni a kampányban!!!!
    Kézdin a Farmtrac ekéje balra volt állítva és mind összetörte az utat! Fél 3 körül nagy lendülettel haladt a Fortyogó utról a központ fele és tenyeres aszfaltdarabokat szedett fel!😉
    A fizetéses parkolók is nevetségesen néznek ki! Fekete ruhás fotósok sincsenek, sem az emszp sek nem fotóznak/posztólnak😆 Lejárt a kampány, csak 1 ” off road” os posztolt lekezelően! A sok nagymellű unios gazda sem posztolt, csak szorgalmasan a portájuk előtt fitogtatták erejüket/ képességüket!😎😎😎