Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Veszélyesen édes hatalom

A hatalom nagyot facsar az emberek jellemén, aki egyszer megízlelte, nem akar a bársonyszékből felállni. A képviselők, szenátorok körében nem egyszer láttam, miként formálódik át a különböző tisztségekbe jutott emberek egyénisége. Főleg a félművelteké. Majd mindegyikük azt hiszi, kinek az Isten tisztséget adott, annak eszet is juttatott hozzá. Főleg, ha olyanok veszik körbe, akik bizonyos előnyökért ajnározzák őket.

Régen tudott mindez, vegytisztán a diktatúrák alatt látszik, amikor kevésbé iskolázott, vagy iskolázott, de szakmailag gyengén teljesítő emberek magas tisztségekbe kerülnek, úgymond, nagy nekik a kalap.

Most, hogy ez az év a hatalomra jutás, esetleg maradás éve lesz, látható, hogy a politikusaink milyen görcsösen ragaszkodnak a kormánykerékhez, még akkor is, ha rég félre kellett volna állniuk, hagyva új gondolatokkal új embereket megjelenni. Klaus Iohannis például nem látja, hogy bődületesen rossz államelnök, aki nem a hatalmi ágak egyensúlyban tartásán dolgozott, hanem a saját és a külföldi támogatói érdekeinek megvalósításán ügyködött. Csak azoknak az elnöke (olykor még azoké sem), akik rá szavaztak. De ízlett a hatalom a rém gyenge Dacian Cioloşnak is, aki egy cent EU-s támogatást nem tudott lehívni, de államelnöki posztot nézett ki magának. A két pártelnök, a liberális Ludovic Orban és a szocdem Liviu Dragnea (főleg az utóbbi) pedig szinte nevetséges, hogy továbbra is a politikai porondon akarnak maradni, sőt az államfői szék felé kacsingatnak, amikor diktatórikus hajlamuk miatt pártelnököknek sem jók. Amikor Dragnea bejelentette, hogy mire vágyik, kiderült, mennyire nem ismeri önmagát, sem pedig a közhangulatot. Azt, hogy nincsenek megelégedve ténykedéseivel.

Röpke gyors egymásutánjában csak néhány név, akinek ízlik a hatalom, bár ezek sora hosszú. Tülekednek még akkor is, ha tudják, ez kártyavár, gyorsan összeomolhat, önámítás az egész, és legtöbbször keserű szájíz a vége. Azonban hiába vannak ennek tudatában, minden módon, olykor a törvények áthágásával is próbálják elkerülni a menesztést. Ezért veszélyesek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük