Felhívás!

Utalják a támogatásokat

Utalják a támogatásokat Kovászna megye

Utalja szerdától a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) a 2019-es állatjóléti támogatásokat. Erre a támogatási formára viszonylag kevesen, országos szinten néhány százan pályáznak, ennek ellenére (vagy tulajdonképpen éppen ezért) rendkívül szép összegeket lehet lehívni.

A támogatásokat az ellenőrzések sorrendjében fizetik, tegnap az első 48 gazdának járó összeget utalták át, összesen 8,28 millió eurót, amit az Európai Központi Bank 2019. január 1-jén megállapított 4,6635 lej/euró árfolyamán kell átszámolni (38,63 millió lej) – ez átlagosan több mint 170 ezer eurót jelent gazdánként.

– Nem véletlen, hogy kevesen vállalják be ezt a pályázati formát, hiszen rendkívül szigorú feltételek vannak, köztük olyanok is, amelyeket nem könnyű megvalósítani, és még nehezebb huzamosan fenntartani – nyilatkozta megkeresésünkre György Ervin.

Az APIA Kovászna megyei kirendeltségének igazgatóhelyettese elmondta: a megyében négy sertés- és egy baromfitenyésztő pályázott erre a támogatási formára.

Az állatjóléti támogatás célja az állattenyésztés során az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalások ellentételezése. A vissza nem térítendő támogatás egyebek mellett a takarmány nem kívánatos anyagtartalma mentességének, a kíméletes állatmozgatás és szállítás, a megfelelő épület-mikroklíma biztosítására, valamint a csökkentett nyersfehérje tartalmú takarmány használatára adható, továbbá igénybe vehető a mechanikai sérülések megelőzése, illetve a takarmányozáshoz ivóvíz-minőségű víz biztosítása esetén.

Az APIA egyébként továbbra is szünetelteti az ügyfélfogadást (egyelőre április 6-ig), és meghatározatlan időre felfüggesztette az életjáradék-könyvek láttamozását is.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.