Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A volt kórházigazgató is a fertőzöttek között

A volt kórházigazgató is a fertőzöttek között Kovászna megye

Dr. Antal Álmos szülész-nőgyógyász főorvos (képünkön) is megfertőződött koronavírussal, ám meggyőződése, hogy a betegséget a kórházban kapta el. Mint mondta, december óta nemhogy az országot, de a várost sem hagyta el.

Hirdetés
Hirdetés

Újabb orvos vállalta pozitív koronavírus-tesztjét a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház nőgyógyászai közül, ezúttal dr. Antal Álmos mondta el, hogy megfertőződött, de maga sem érti, hogyan. Az orvos kifejtette: december óta folyamatosan dolgozik, ügyeletet vállalt, és nem hagyta el az országot, nem volt szabadságon, így száz százalékig biztos abban, hogy az egészségügyi intézményben kapta el a vírusfertőzést. Péntek estétől fekszik a kórházban, ugyanazt a kezelést kapja, mint a fővárosi Matei Balș Intézetbe utalt páciensek, hőemelkedésen kívül pedig nincs más tünete, viszont aggódik az egészségi állapota miatt.

Mint mondta, öt napja küzd a betegséggel, közben felvette a kapcsolatot külföldi – magyarországi és osztrák – kollégáival is, de Raed Arafat államtitkárral is folytatott telefonbeszélgetést a helyzetről. Az elmúlt időszakban maszkban és kesztyűvel dolgozott, az előírásoknak megfelelően, de mint köztudott, a maszk a környezetet óvja a betegségtől, viselőjét nem. Ugyanakkor hozzátette: zajlik a járványtani vizsgálat, annak végén pedig többet lehet majd tudni. Az is fontos lenne, hogy teszteljék a pácienseket, azokat, akik megfordultak a kórházban, és érintkeztek az osztály orvosaival – mondta a sajtónak dr. Antal.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 26., 14:13
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A doktor úrnak kívánunk minelhamarabbi gyógyulást.Lelkiismeretesen és tisztességtelenedék végezte a munkáját.2013 ban segített a családunkon.isten segítse h végezhesse a munkáját meg sokáig.

  • User
    Dátum: 2020. március 26., 19:22
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Gyógyulást! Vannak kedves kollegák akik megtegyék más helyett! A durva az,h egészségügyben! Tanár kollegánk is kirándult Olaszban február végén,de megusztuk!!!!