Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünnepelt Dálnok

Ünnepelt Dálnok Kovászna megye

A hétvégén víg zene szólt Dálnok központjában, a színpadon egymást követték az előadások, sült a flekken, illat áradt a bográcsokból, készült a túrós puliszka, borokat kóstoltak, emléklapot kapott az egykori és a megbízott polgármester is, emellett megkoszorúzták Dózsa György és Dálnoki Miklós Béla vezérezredes emlékplakettjeit.

Az idei, sorrendben immáron 14. faluünnepen (a tavalyi elmaradt) a szervező polgármesteri hivatal igyekezett színes programmal kirukkolni. A központban szólt a zene, az iskolaudvaron pedig felsorakoztak a főzni vágyók, többek között a helyi Harmónia Kórus tagjai, az önkormányzati testület és helyi tűzoltók készítették a bográcsba valót, a martonfalvi Molnár Ede juhász pedig túrós puliszkát készített. Az idei falunapokra is eljöttek az anyaországi testvértelepülések, Cserszegtomaj és Noszvaj küldöttségei, élükön Bartha Gábor (Cserszegtomaj) és Bóta Géza (Noszvaj) polgármesterekkel. A vendégek idén is kóstolóval érkeztek, jóféle pálinkákat és borokat hoztak, utóbbiból egész hordóval.
Bartha Gábor kérdésünkre elmondta: az idei faluünnepre kézműves borokat, többek közt cserszegi fűszerest is hoztak, ami nagy népszerűségnek örvendett a helyiek körében. Az elöljáró hozzátette, erős a kapcsolat a két település közt, hiszen a dálnokiak legutóbb április végén, május elején vettek részt a cserszegi falunapokon, ahol az ottaniakat elbűvölte az itteniek kürtőskalácsa, szilvapálinkája és birkapörköltje.

A dálnoki faluünnep központi eleme a színpad volt, ahol Bangyán Sándor megbízott polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a falunapokra úgy tekintenek, mint a megnyugvás, megbékélés idejére, amikor hazajönnek az elszármazottak és újra találkoznak a rokonok, ismerősök.
Az elöljáró megköszönte Bartók Ede Ottó tisztségéből felmentett polgármesternek az eddig munkásságát, és ígéretet tett, hogy lehetőségeihez mérten ő maga is igyekszik tenni a község fejlődéséért.

Az ünnepségen tánccal és énekkel léptek fel az 1–4. osztályosok, továbbá az 5. osztályosok is, előbbieket Nyircsa Klára, Zsögön Erika és Szőcs Zsuzsa, utóbbiakat Benkő Anna készítette fel.

Hirdetés
Hirdetés

Fellépett a Harmónia Kórus, és az előadásuk végén köszönetük jeleként emléklapot adtak át Bartók Ede Ottónak, amiért polgármestersége alatt támogatta őket, s hasonló oklevelet adtak Bangyán Sándor újonnan kinevezett pogármesternek is. Bartók Ede Ottó elmondta, hogy amiket a községért tett, az a munkája volt, ez volt a dolga, amit sajnos a román törvénykezés nem engedett, hogy folytasson, de meggyőződése, hogy ettől függetlenül Dálnok fejlődése nem áll meg.

A faluünnep keretében a brassói, kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi Történelmi Vitézi Rend, valamint a helyi önkormányzat és testvértelepülések küldöttségének részvételével koszorúkat helyeztek el a művelődési háznál, a Dózsa György- és Dálnoki Miklós Béla-emlékplaketteknél. A dálnoki napok további részében kon­cer­tek zajlottak, utcabál és tűzijáték zárta az ünnepet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük