Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb akció hétvégén

Újabb akció hétvégén Kovászna megye

Miért kellene nekem takarítanom a cigányok után az Őrkőn, amikor ők sem segítnek nekem itthon? – szegezte nekünk a kérdést egyik olvasónk a legutóbbi közmunka után, amelyet a Sepsi GAL Egyesület szervezett. Minthogy újabb akció készül a hétvégén, a kérdést „tovább passzoltuk” Pozsony Csabának, az egyesület sajtósának.

A szóvivő azt mondja: nem jól van felvetve a kérdés.

– Először is: ez egy közterület. Nem a cigányok udvarán kell takarítani, hanem egy közterületen, a kőbányánál, amely egy remek kirándulóhely lehetne. Az igaz, hogy elsősorban az őrkői lakosoknak szól a felhívás, hiszen nekik lenne elsősorban érdekük, hogy ott tisztaság és rend legyen. Ugyanakkor a korábbi tapasztalatok alapján hangsúlyoznám, egyáltalán nem biztos, hogy az ott (csak) az ők szemetük, hiszen találtunk már kidobott 200 lej feletti vaskocsikat, 300 lej feletti legókat is, amelyek nem az őrkői cigánygyerekek mindennapi játékszerei, a csomagolóanyagok, a kidobott ruhák, eszközök egy részén jól látszik, hogy azok – úgymond – módosabb házból származnak. Előfordulhat, hogy valaki megbízta a cigányembert, vigye el udvaráról a szemetet, de ott a megrendelőnek is van legalább annyi felelőssége, mint a fuvarosnak – magyarázza Pozsony Csaba.

Hirdetés
Hirdetés

A Sepsi GAL munkatársa szerint a környezet megtisztításával így is „késésben vagyunk”, és az, hogy ez a hely történetesen a cigánytelep határán van, nem változtat a problémán. A Cleanup 3. névre keresztelt akcióra október 10-én 15 órai kezdettel kerül sor, gyülekező az őrkői közösségi háznál (Fehér Ház). A szükséges szerszámokat és kellékeket – akárcsak a korábbi alkalmak során – most is biztosítják (kukák, zsákok, gereblyék, ásók és védőkesztyűk), lesz víz, és egy jó kávéért sem kell elmenni sehová.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások