Hirdetés
Hirdetés

Új tűzoltókocsi Háromszéknek

A Kovászna Megyei Katasztrófaelhárítási Felügyelőség célgépjármű-állománya új, korszerű, nagy teljesítményű tűzoltókocsival gyarapodott. Az intézmény a Viziune 2020 (szemlélet, látásmód) elnevezésű országos infrastruktúra-fejlesztési program keretében kiírt pályázat által jutott hozzá a vadonatúj tűzoltóautóhoz.

A szaknyelven „gépjárműfecskendő” néven ismert autótípus tartálya 4000 liter, a szóróképessége nagyon erős. Városi és falusi tűzeseteknél használható, ahol huzamosabb ideig van szükség víz és egyéb oltóanyag szórására.

Az utóbbi két hét alatt az említett program révén a háromszékihez hasonló vagy azzal azonos kapacitású tűzoltókocsikat kaptak a Brassó, Bihar, Szeben, Temes, Kolozs, Szilágy, Szatmár, Beszterce-Naszód, Teleorman, Buzău, Botoșani, Călărași, Dâmbovița megyei katasztrófavédelmi felügyelőségek, valamint a bánsági Szemenik üdülőhely, síközpont is. A program alapján országszerte összesen 476 tűzoltókocsit adnak át, ebből 276-nak a tartálya 400 literes, 200-nak pedig 10 ezer literes.

Amint már beszámoltunk róla, a rétyi telephellyel is rendelkező HS Timber Productions fafeldolgozó 80 ezer eurót adományozott, hogy a háromszéki SMURD szolgálatának mentőautót vásároljanak, a teljes vételárhoz a Kovászna Megyei Tanács is hozzájárult 30 ezer euróval. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük