Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új szobor a céhes városban

Új szobor a céhes városban Kovászna megye

Lázas tevékenység zajlik a kézdivásárhelyi-kantai minorita rendháznál: szombaton mondhatni jelképes átadási ünnepség lesz nyílt nappal kombinálva, és egyben felavatják az alapító Nagy Mózes szellemiségére emlékeztető szobrot.

Hirdetés
Hirdetés

Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi művész alkotása a kantai minorita rendház barokk kapuja bejáratától baloldalt kapott helyet, és egyben Sánta Csaba szovátai szobrász mesterember, öntődés és Dóczé András csíksomlyói kőfaragó munkáját is dicséri. A Székely Nemzeti Múzeumot is igazgató szobrászművész elmesélte, látva az Esztelneken tavaly felavatott Nagy Mózes-szobrot, elgondolkodott: lehetett-e egy római katolikus pap szakállas? „Papoktól hallottam, hogy bárhol lehet szakállas egy római katolikus pap, csak Erdélyben nem” – adta meg a választ.

– Eldöntöttem, hogy utánanézek a dolognak, negyven év után újra napirendre tűzöm az iskolaalapító szobrának témáját, és – bár ilyent nemigen szoktam – megmintázom Nagy Mózest a magam kedvére! – írta korábbi kérésünkre a képzőművész, akinek azért is kihívást jelentett az alkotás, mert az iskolaalapítóról egyetlen rajz sem készült. Pénteki lapszámunkban a nyílt nappal egybekötött eseményre bővebben kitérünk. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 19., 14:48
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Csak üzenem a város vezetőinek,hogy a Molnár Józsiás szellemiségére emlékeztető park,minden nap autókkal tele,randalírozó cigánybanda szekerekkel defilál,valamint a vajda kék Logánjával tart terepszemlét a Józsiás kripta körül.Szóval ideje lenne ide is benézni és tenni is valamit.Tudom sok az autó,de azért az sem elfogadható,hogy hétvégén a parki vendéglő rendezvényeinek vendégei lassan a park negyedrészét kisajátítsák parkolási célokból.Ideje lenne visszatenni a valamikori székely kaput teljes egészében ,értem én azt a részt amely lezárja a forgalomtól.Ennyire nem lehet nem törődöm egy városvezetés.Egyébként ki lehet menni,és megnézni,hogy mi is van a valóságban.Főleg hétvégeken.Hetvenöt évesen ,nem emlékszem,hogy ilyen állapotok uralkodtak volna a Józsiásban.Szégyen nem csak a városra nézve,hanem annak a vezetőit is minősíti ez az állapot.