Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új síremlék készül

Új síremlék készül Kovászna megye

Dr. Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének az elnöke kedden, augusztus 18-án Sepsiszentgyörgyre látogatott, ahol Antal Árpád polgármester fogadta.

Kíséretükkel ellátogattak a helyi zsidó temetőbe, a Holokauszt-emlékhelyre, ahol az 1944-ben, Auschwitzban tragikus körülmények között elhunyt ötvenkét sepsiszentgyörgyi származású zsidó gyermek tiszteletére készül még egy külön síremlék. A találkozóra Herman Rosner, a brassói, háromszéki, sepsiszentgyörgyi zsidó közösségek egyik vezetőjének közvetítésével került sor.

Hirdetés
Hirdetés

A házigazdák beszámoltak az előkészületekről, bemutatták az újabb síremlék jelenlegi építési stádiumát. Tárgyaltak az emlékmű lehetséges avatási időpontjáról, időszakáról. Emellett gazdasági ügyekről is szó esett, például izraeli tőkebefektetések perspektíváiról, amit kedvezően befolyásolhat, elősegíthet a brassói repülőtér közelgő átadása, megnyitása is.

„A gyerekek magyar anyanyelvűek voltak, a közösség részét képezték.

Kötelességünk ápolni az emléküket, ezért fontos lenne, hogy a temetőkertet egy közösségi térként helyezzük el a város térképén. Nem szabad elfelejtenünk a múltat és annak borzalmait, ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha bevonjuk a gyerekeket és a fiatalokat” – hangsúlyozta Antal Árpád.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük