Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tudomány, közösség, haladás

Tudomány, közösség, haladás Kovászna megye

A magyar tudomány napját mindkét Sepsiszentgyörgyön jelenlevő felsőoktatási intézmény tudományos konferenciával emelte ki a hétköznapok sorából. Az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókegyesülete és az agrártudományi szakosztály által megszervezett esemény egyidejűleg a szakmai közösség összekovácsolását is szolgálta. A rendezvénynek idén is a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központja adott otthont.

Hirdetés
Hirdetés

Az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi szakosztálya, a Sapientia marosvásárhelyi karának kertészmérnöki tanszéke, a LAM Alapítvány és az EME sepsiszentgyörgyi fiókja negyedik alkalommal fogott össze egy célért: hogy teret adjon az agrártudomány, az erdészet, kertészet és tájépítészet terén jeleskedő oktatók, hallgatók tudományos eredményei ismertetésének. Mint azt elöljáróban dr. Bíró Boróka, az EME szentgyörgyi fiókjának elnöke közölte, a rendezvény idén is a Magyar Tudományos Akadémia által meghatározott mottóhoz illeszkedik: Tudomány – út a világ megismeréséhez.

Dr. Nyárádi Imre, a tanulmányi központ igazgatója nézetében az EME agrártudományi szakosztályá­nak meg kellene izmosodnia, hiszen az orvosi és gyógyszerészeti ágazat ezres tagságához képest alig félszázan vannak. Mielőtt még a szakdolgozatok szerzői bemutatták volna kutatásaik eredményét, a rendezvényen dr. Nyárádi méltatta elődjét, az idén 85. évét betöltő korábbi szakosztály-elnököt, jelenlegi választmányi tagját, dr. Farkas Zoltán Andrást, akinek már csak a publicisztikai tevékenysége is maradandó értéket jelent, az Erdélyi Gazda főszerkesztőjeként több mint 300 tanulmány közlőjeként kikerülhetetlen a szakterületén.

A tanulmányi központ igazgatója fontosnak látta még népszerűsíteni azt az Erasmus+ projektet, melynek keretében a kezdeményező makói szakközépiskolával, a gödöllői Szent István Egyetemmel, illetve a zentai (Délvidék) Pro Scientia Naturae Alapítvánnyal az intelligens növényházakra, e-farmingra vonatkozó, több szinten (szakiskolai, technikumi, egyetemi) használható tananyagot fejlesztenek a 4.0 munkacímű uniós projekt keretében.

Sürgető már most megkezdeni az okos gazdálkodást művelni tudó munkaerő kiképezését, mert jelenleg minden hazai tanintézet messze áll ettől a területtől, bár a jövő egyértelműen az okos növénytermesztés irányába mutat.

Végül az egész napos konferencia alatt terítékre kerültek olyan témák, mint a növényekkel szembeni emberi vakság, a hazai nemesítésű kenderfajták összehasonlító vizsgálata, Kézdivásárhely környékének revitalizációja, új oltóanyagok hatása szójafajtákra, a csapadékvíz kérdésköre a Szent Anna-tó kráterében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 30., 22:55
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A termoteruleteink ugy sem kepesek eltartani itthon a kisgazdasagokat sem, nemhogy egy fiatal egyetem utan gazdalkodni kezdjen, hogy majd veszen egy darab foldet es megmuveli abbol etlenhal az tuti.
    Van egy par nagygazda, azok leuraljak itthon a termoteruleteket es kesz.
    A modernizacio csak rosszat hoz vegso soron, azert mert ha eddig megtermelt zoldsegmennyiseg helyett tizszer tobbet tudhasson termelni, a szakertelem mellett egy csomo mutragyat is kell hasznaljon, vegyszereket, melyekre a modernizalas elott penze biztosan nem lett volna ra. Iztelen, de mutatos zoldseg lesz boven, aztan meg csodalkozunk, hogy minden betegseg utoler bennunket.

  • User
    Dátum: 2022. november 30., 22:09
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ha mar allatot tartani szegyen a mai vilagban akkor csak a mutragya marad a novenyekre, nincs mas mit ratenni. Mar sajat magunk sem pottyanthatunk a noveny tovere, mert a zunyijo tiltja