Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Trend vagy kényszerűség?

Trend vagy kényszerűség? Kovászna megye

A 2020-ban házasságot tervezők jó része idén tavaszra tolta a nagy nap időpontját, de újra el kellett halasztaniuk azt. A rendezvényekre vonatkozó korlátozások lassan és maradandó módon az esküvői trendet is befolyásolják, tudtuk meg a rendezvényszervezőktől.

Egyesek csak a nagy mulatságot halasztották jobb időkre, mások lemondtak róla, akik pedig nem, az új párokkal együtt várhatóan összesűrűsödnek annyira, hogy az év második felében már a csütörtöki napokra is lefoglalják a vendéglőket. Inkább nappali mulatságokat szerveznek majd, de változik a trend oly módon is, hogy a több százas létszámok helyett már a kisebb esküvők jönnek divatba, amelyekre csak a közelebbi ismerősök, rokonok, lesznek hivatalosak – mondta Zsigmond Zsuzsa, az Event Factory rendezvényszervező képviselője.

Hirdetés
Hirdetés

Érezhető egy hullámzás abban, hogy a fiatal pár milyen szolgáltatásokat vesz igénybe: az esküvőfotósok keresettebbek, mint a videósok, s feljött a csillaga a DJ-knek az élő zenekarok rovására. 2020-ban kényszerűségből megnőtt a szabadtéri esküvők száma, ezek azonban drágábbak, mert körülményesebb az étkezéshez, tánc-hoz, szórakozáshoz a megfelelő feltételeket biztosítani – részletezte Bedő Andor esküvői fotós.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük