Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tönkretették a hegytetőt

Tönkretették a hegytetőt Kovászna megye

A terepezők szétdúlták a felsőháromszékiek szent hegyét, a Perkőt, így a kézdiszentléleki önkormányzat egy sorompóval zárta le az utat. Az útzárat a kálvária első stációjánál állították fel, tábla is jelzi, hogy tilos felhajtani. Az intézkedés nem aratott osztatlan sikert egyeseknél, akiknek vélhetően jobban tetszik a tetőn levő sártenger, mint a gyepszőnyeg.

Hiába, hogy a környéken számos lehetőség adott a terepmotorozásra vagy a quad-ok kerekét pörgetni, egyeseknek a legkézenfekvőbb az volt, hogy ezt a sportot a Perkőn műveljék, ahol a mellett, hogy tönkretették a nyereg gyepszőnyegét, nem volt ritka látvány a kápolna előtti szabadtéri oltárra felállított terepmotor vagy gépkocsi sem. Ennek próbál most véget vetni a kézdiszentléleki községháza azzal, hogy sorompót szereltek az ún. Golgota első megállójánál.

Hirdetés
Hirdetés

– Ki van téve a tiltótábla, ez az útszakasz most eleve le van zárva amiatt is, hogy zajlik a hegy alatt átvezető, a Kiskászont és Kézdiszentléleket összekötő földút korszerűsítése – mondta el Balogh Tibor polgármester. – Az utat azért kellett lezárni, hogy minél gördülékenyebben menjen ez a munkálat. A Perkőre vezető útra pedig azért került sorompó, hogy megakadályozzuk a további rongálást, a terepautósoknak és motorosoknak van más lehetőségük is a szenvedélyüknek élni. Megkérem őket, hogy ezt a területet próbálják meg kikerülni és tiszteletben tartani. Ez a felsőháromszékieknek egy szent helye, próbáljuk a szépségét megőrizni. A színpad előtti területet csipkésdróttal bekerítjük, és bevetjük fűmaggal, a területet megpróbáljuk eredeti állapotába visszaállítani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 2., 5:53
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Ha mar igy kellett lenni, hat legyen. De kerjuk szorgalmazza surgosen legalabb azt, hogy Kezdivasarhelyrol biztonsagosan kilehessen jutni legalabb biciklivel vagy gyalogosan, igazan nem lenne megerolteto nagy kiadas egy szeles jarda/bicikli ut a 2 telepules kozott.
    Onnan majd folytathatnak egeszen Esztelnekig!
    32 ev alatt 1 cm infrastrukturat mutatnanak fel, ahol szabadon lehet tavolsagot szaladni, biciklizni.

  • User
    Dátum: 2021. április 2., 8:36
    ÉRTÉKELÉS: 34

    Büntetni a sok állatot! Kamerát szerelni sorompó helyett és elverni a pórt a sok menő fenegyereken!
    Az idősebb ember most autóval nem mehet ki, pár állat miatt?!
    Jó lenne ezen gondolkodnának az urak!
    Quaddal a sorompó sem akadály! Tanácshatározattal 1 magas büntetés, motorelkobzás megoldaná végleg a problémát!!!
    A gyepszőnyeg helyreállítását nem oldanák meg azok akik tönkrevágták?! Tele a net ilyen filmekkel!!!! Alo poliția Sânzieni!!!!!

    • User
      Dátum: 2021. április 3., 1:52
      ÉRTÉKELÉS: 11

      A sorompó nem megoldás!
      Kamerákat kell felszerelni és büntetni!
      És egyet értek az előttem hozzá szólóval, hogy bicikli út kellene és még járda a gyalogosoknak és babakocsiknak…. Sétálni nem lehet… Semmit ebben a nagy faluba csak autóval járni a szomszédig is, mert másképp élet veszejes!

  • User
    Dátum: 2021. április 2., 8:21
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Olvassátok csak el az egyik tanácsjelolt véleményet erről. A szókimondóét aki időset és fiatalt egyaránt vérig sértett, mert nem rájuk szavaztak.

  • User
    Dátum: 2021. április 2., 9:59
    ÉRTÉKELÉS: 13

    „probal veget vetni a kezdiszentleleki közseghaza” olvashato a cikkben. A közelgö nyari idöszak
    majd megmutatja, hogy egy „rövidke” sorompo mennyit er—ennek majd a ket oldalan a talaj
    „legyüreset” szemlelheti majd meg az augusztusi zarandok–a kapolna elötti allapot pedig valoszinü
    rohamosan meg romlani is fog…,de meg lehet ennyivel sem erik be lassacskan a „sportkedvelök”…

  • User
    Dátum: 2021. április 2., 14:48
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Jogos az intézkedés! Buta, analfabéta, agreszív, inkult bandával nehéz mit kezdeni!!Olyan személyt is ismerek, ebből a fene motoros bandából, aki még az elemi iskolát dem tudta elvégezni, csak 5. jutott el, és most adja a nagyot. Aztán vannak a hírtelen meggazdagodott pénze van csak esze nincs, ,,kartonmilliomos társaság,,. Sehol, a civilizált vilégban, ez nincsen megengedve. Kamera, kemény pénzbírság, hogy leheessen rendbe szedni!

  • User
    Dátum: 2021. április 2., 14:59
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Felháborító, hogy primitív gondolkodású emberek tönkre teszik, majd a Tanács, a mi vagyis az adófizetők pénzét kell elköltse, ezen vandálok miatt. Drasztikus fellépés kell, esetleg a zsandárok segítségét is lehetne kérni, a terep felügyeletére!!Vannak elegen, csak élősködnek az állam pénzén!

    • User
      Dátum: 2021. április 3., 11:32
      ÉRTÉKELÉS: 4

      A terepjáró általában egyszer végigmegy egy szakaszon, mert utasa valahonnan valahová tart. Ezért legfeljebb hagy maga után két keréknyomot (jó esetben ennyit sem, mert jó időben, száraz talajon közlekedik, ami jobban bírja, mint a nedves). A motorosok, kvadosok (nem tudom így írják-e, de nem ezen van a lényeg) pedig nem A-ból B-be tartanak, hanem a motorozás kedvéért oda vissza élvezkedésből mindenhol hajtanak, ahol csak jónak érzik. Így nem csak két nyomot hagynak maguk után (ráadásul a nedves fű és talaj a „kihívás” számukra, ami sérülékenyebb), hanem pontosan azt, ami a Perkőn történt. Ez a különbség a kettő között.
      A sorompót én sem érzem célravezetőnek, mert akit eddig nem érdekelte, hogy mit hagy maga után, ez sem fogja megállítani, viszont azt az idős (vagy akár fiatalabb) embert akinek gyalog már megerőltető felmenni, és aki amúgy is vigyázna a környezetre, és száraz, szép időben indulna el, megfosztja a lehetőségtől, hogy felmenjen a Perkőre. Sok évig nem volt lezárva az út, és nem volt baj, ha fel-felment egy autó, a környezet is megmaradt. Ez olyan megoldás, mint amikor a fürdővízzel kiöntik a gyereket is.

  • User
    Dátum: 2021. április 2., 23:04
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Sorompó és csipkésdrót…szabadság! Ezt nem így kellett volna megoldani, hanem bírságolással. Ahhoz persze ki-ki kell menni a hegyre. Most kis kiruccanás érdekében sem lehet felmenni autóval. Szerintem gáz, változtatni kell a módszeren!
    Bringás beereszkedésnél meg az ember átesik rajta, vagy átugratja??

  • User
    Dátum: 2021. április 6., 8:09
    ÉRTÉKELÉS: 15

    A kamerat elobb-utobb vagy lelopjak vagy szetverik.Ezt tapasztalatbol mondom.A muveletlenseget nem lehet sajnos sorompovola sem kikuszobolni.De pillanatnyi megoldas lehet.Egyebkent ha bele gondololunk itt sokan irnak az idosebb generaciorol,megjegyzem en sem vagyok mar fiatal de pl. Csiksomlyora sem engednek fel senkit jarmuvel.Nemde???Sot mi tobb a helyseg kozpontjaba vagy a varos szelen el kell hagyni a jarmuvet es tobb kilometert kell gyalogolni.Idosebb,fiatalabb,sot mozgas korlatozott,beteg ember is feljut a szent helyre Isten segitsegevel.A Perko Somlyo mellett joval eltorpul.Tessenek venni a faradsagot es aki zarandokolni akar tegye meg az utat gyalog,civilizaltan,hittel a sziveben.Csak most van ez a nagy kenyelem,hogy a szomszedba is autoval megyunk mert a dogseg,a kenyelem nem engedi,hogy gyalog megtegyuk az utat.Ezert van annyi beteg es elhizott ember a mai vilagba.Motorosok nincs amit keressenek egy ilyen zarandok helyen ahol tornek ,zuznak.Igazat adok a polgarmester urnak ezt a szent helyet meg kellene orizni hiszen ez Szentlelek kozsegenek egy kincs.En nem vagyok a falubol de kedves szentleleki lakosok ezt az intezkedest nem tamadni kellene hanem felkarolni es tamogatni .Mindenki vedi a portajat keritessel es nem orvendene senki ha vandalok a haza kornyeket osszetornek ugyebar.Ez egy kozos erdeke a falunak,hogy a Perko zarandok hely maradjon es ne rali verseny palya.

  • User
    Dátum: 2021. április 6., 12:28
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Apropo bicikli ut!!!!Hogyan varjuk el egy kozsegi polgarmestertol,hogy biztositson bicikli utat Kezdirol a Perkoig??Mikor az egesz orszagba nincs egy becsuletes autopalya sem nemhogy bicikli ut.Ezelott hogyan mentek zarandokolni?Gyalog…..gyalog.A kornyezo falvakbol mind gyalog mentek ki a Perkore sot meg Csiksomlyora is.Es miert mentek?Imatkozni nem pedig piknikezni,duhajkodni,inni,torni zuzni.De valjuk be az utobbi idobe sokan inkabb szorakozas celjabol mennek nem pedig azert,hogy lelki segitseget kerjenek-kapjanak, a szentmise alkalmaval ezen a szent helyen.Elokerul a lada sor,a palinka,megsul a hus,lehet akar enekelni is.De meg ezzel sem lenne akkora baj ha mindenki legalabb az otthonrol elhozott mocskat hazamenet eltakaritana.Persze vannak kivetelek is nem akarok senkit megserteni.

    • User
      Dátum: 2021. április 10., 8:06
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Ez megyei erdek lenne. Higgye el, ha a megye felmutatna egy 4 km hosszu bicikliutat Kezdivasarhely-Szentlelek kozott, nagyon sok embert mozgasra birna.
      Nagyon kivancsi lennek, a paralimpikon Eduard miniszter kezdivasarhelyi es szentgyorgyi latogatasa soran, effele temarol beszelteke? Biztos vagyok benne, hogy szivugyekent talalt volna a bringasoknak a kisujjabol egy javaslatot.

      De mit is varunk? Meg jardaja sincs a kozsegnek. Az emberek az uttesten gyalogolnak, kiteve a baleseteknek.
      A bicikliseket meg egyenesen lesoprik a nagyautok, mezogepek, a traktorok utan kotott (2-3!!) remorkak.

      Felcsattant az idojaras. Mondjak meg, hol lehet a megyeben, biztonsagos korulmenyek kozott kijutni a termeszetbe?

      Bakvanyos fele, Torja iranyaba ugyan ez a helyzet. Onnan tovabb, pedig a medve rangat le a biciklirol.
      Torjan sincs meg jarda sem. Ott meg a hole is az ut kozepen hompolyog. Es a gyalogosok benne.
      Hogy lehetseges, hogy Gelence, Zabola, Szentkatolna teljes hosszusagan jarda fut vegig, de a ket nagy pityokatermeszto koszsegnek ennyi nem jutott? Pedig ezen telepulesek is nemzeti ut-besorolasuak!
      Kezdivasarhelyen ami keves bicikliut keszult, az inkabb akadalypalya.

      Nezzunk inkabb magunk ele es tegyunk valamit a mozognivagyo, de az egyszeru gyalogosaink erdekebe is!

  • User
    Dátum: 2021. április 6., 15:27
    ÉRTÉKELÉS: 15

    A motorozás, a terepautózás nem csak A Perkőn, az egész környékünkön probléma. Hétvégén, ünnep napokon ritkaságnak számit, ha erdőkön, mezőkön nem bőgnek a motrok, nem dübörögnek lóerők , nem szól a maximálisra felstimolt zene. Senkit nem érdekel, hogy kinek a területén száguldokik, vagy esetleg pont kinnek a hétvégi háza szomsédségában próbálja ki lóerőket, kinek a jól megérdemelt szabadságát, szabadnapját teszi tönkre. Az érvényben lévő törvényeken nevetünk, a nagykutyák(értem itt honatyáinkat) találmációinak vezzük és legény (rendőr, csendőr, erdész stb) legyen a talpán aki ezt életbe is meri léptetni!!! Mert hát mi szabad székelyek vagyunk!, nekünk senki ne mondja meg, hogy mit szabad és mit nem, külömben………

    • User
      Dátum: 2021. április 7., 9:49
      ÉRTÉKELÉS: 4

      külöNben(nem külöMben!) …….dühben jövünk.Vahy megint dühben jövünk….és megintmeg megintmeg megint…de mi értelme van?Hogy az állam lerombolja vagy veszni hagyja az emlékműveket stb.Dehogyis!Van elég helybéli aki megteszi ezt .Sajnos.

  • User
    Dátum: 2021. április 6., 21:40
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Sajnos nem csak erdőkön mezőkön bőgnek a motorok hanem a szomszédságban is, lakóházak között, mit számít, hogy vasárnap reggel vagy este vagy ünnepnap.Hát még amikor a zene is bőg mellette és az ember hiába teszi szóvá, még jobban felpörgetik